szerző:
Eduline

Pénteken a némettel folytatódik a 2013-as tavaszi érettségi - az eduline-on minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a feladatokkal és a nem hivatalos megoldásokkal. A németérettségi nap támogatását köszönjük az Euro Nyelvvizsga Központnak.

A középszintű németérettségi hivatalos megoldása

Az emelt szintű németérettségi hivatalos megoldása

15:24
Tanárok a németérettségiről

Nem érte meglepetés a diákokat a középszintű németérettségin – mondták az eduline-nak nyilatkozó nyelvtanárok, akik szerint korrekt tesztet kaptak a vizsgázók. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

14:40
Újabb vélemény az emelt szintű vizsgáról

"A nyelvhelyességi részben voltak nehezebb feladatok, az egyikben például egy hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos szöveg hiányzó szavait kellett önállóan beírnunk" - mondta Horváth Rebeka, a salgótarjáni Bólyai János Gimnázium és Szakközépiskola diákja. Ezt a feladatot a helyi Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola végzősei is nehéznek találták, az olvasott szöveg értése résznél pedig az okozott gondot, hogy három feladat helyett négyet kellett azonos idő előtt megoldani - tette hozzá. A feladatok számát egyébként évről évre váltogatják.

14:11

Rendben lezajlottak a pénteki német írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint, és ezzel problémák nélkül befejeződött a tavaszi vizsgák első hete.

13:26
Az emelt szintű németérettségi témái

A villanykörte feltalálása, sport, környezetvédelem, gyermekbiztonság a repülőn – ezek voltak az emelt szintű németérettségi témakörei. Szabó Kristóf, a Kecskeméti Humán Középiskola diákja szerint az idei feladatsor könnyebb volt, mint az eddigiek, igaz, ő két tannyelvű iskolába járt, és Bécsben is szeretne továbbtanulni gazdasági jogi képzésen.

A B2-es szintnek megfelelő emelt szintű írásbeli 240 percig tartott, az olvasott szöveg értésére 70, a nyelvhelyességre 50, a hallott szöveg értésére 30, az íráskészségre pedig 90 percük volt a diákoknak. Itt egy bécsi múzeumlátogatás feltételeiről kellett érdeklődniük, majd két feladat közül választhattak: Kristóf a németországi és hazai környezetvédelemről írt olvasói levelet. „A többiek szerint se volt vészes, viszont néhányan a nyelvhelyességi részt nem tudták befejezni” – mondta a diák, aki ötösre számít, de reméli, hogy meglesz a 90 százalék is.

13:00

Jól ment a középszintű vizsga az eduline-nak nyilatkozó diákoknak, egy-egy feladat volt problémásabb az ismeretlen szavak és a gyors beszéd miatt. Cikkünket itt olvashatjátok.

12:35

A negyedik, íráskészséget mérő rész megoldási javaslatait itt nézhetitek meg.

12:15

A harmadik - hallott szöveg értését tesztelő - feladatsort itt találjátok

12:10

A nyelvhelyességi feladatsor nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg

12:00

Az első rész nem hivatalos, szaktanárok által kidolgozott megoldása

11:00
Vége a középszintű vizsgának

Egy óra múlva jövünk a középszintű feladatsor nem hivatalos, szaktanárok által kidolgozott megoldásával.

10:51
Milyen feladatokat kell megoldani a németérettségi negyedik, íráskészséget vizsgáló részében?

10:06
Más téma

V. Dávid, M. Gábor és E. Gábor a zsidó világkongresszusra érkező vendégeknek kiabált antiszemita rigmusokat, a három férfi ügyét a Fővárosi Törvényszék gyorsított eljárásban tárgyalta, V. Dávid hétfőn az érettségit is lekéste az eljárás miatt - írja a 444.hu.

9:50
Lefoglalták az érettségi teszteket egy budapesti középiskolában

Kedden, a matekérettségi feladatlapainak kiosztása előtt a Fővárosi Kormányhivatal két munkatársa jelent meg a Szegényeket és a Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásában működő Soroksári úti iskolában (SZERSA), ahol hátrányos helyzetű, veszélyeztetett és tanulási problémával küzdő, elsősorban roma diákok tanulnak - írja a Hír24. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

9:35
Minden rendben

Rendben megkezdődtek a német nyelvi írásbelik pénteken reggel a középiskolákban a kormányhivataloktól érkezett jelzések szerint - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

9:32
Milyen témák szerepelnek a középszintű németérettségi nyelvhelyességi részében?

8:37
Itt vannak az első infók a németérettségiről

Lovaglóiskola, a reggeli fontossága - ezek a témák is szerepelnek a középszintű németérettségi első, szövegértést mérő részében. Cikkünket itt olvashatjátok.

8:12
Itt van az angolérettségi hivatalos megoldása

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldása

Az emelt szintű angolérettségi hivatalos megoldása

8:00

Elkezdődött

Ebben a percben megkezdődött a németérettségi - középszinten 20 137-en, emelt szinten 2424-en vizsgáznak

7:50
Milyen feladatokat kaptak a diákok az előző években?

A tavaly májusi középszintű vizsgán a diákoknak telefonvásárlásról kellett tanácsot adniuk, emellett egy németországi szállásról kellett érdeklődniük. A 2012. októberi középszintű érettségin egy múzeumlátogatással kapcsolatban kellett emailt írniuk, és egy "családbarát" bulihoz kellett tanácsokat adniuk.

A 2012-es tavaszi emelt szintű írásbelin egy állatkertről kellett levélben érdeklődni, és egy városok közötti versenyről kellett kifejteniük a véleményüket. A 2012-es őszi emelt szintű érettségin előkerült a nyári önkéntes munka és a "gyerek vagy karrier" téma is.

7:00
Ilyen az emelt szintű vizsga

Az emelt szintű írásbeli 240 percig tart, a diákoknak az olvasott szöveg értésére 70, a nyelvhelyességre 50, a hallott szöveg értésére 30, az íráskészségre pedig 90 percük van. Az emelt szintű érettségi B2-es szintnek felel meg, szótárt itt is csak az utolsó részhez használhatnak a vizsgázók, minden feladatnál legalább 12 százalékot kell elérniük.

6:30
Milyen feladatokat kaphatnak a diákok?

Feleletválasztás, igaz/hamis állítás, kérdés-felelet, cím és szöveg egymáshoz rendelése, hiányos mondatok kiegészítése - ezek a nyelvi érettségik típusfeladatai. A középszintű vizsgán a felhasznált szövegek között előfordulhatnak használati utasítások, tájékoztató szövegek, levelek, újságcikkek, ismeretterjesztő és irodalmi szövegek, emelt szinten publicisztikai írások is.

©

Az íráskészség részben középszinten rövid üzeneteket, üdvözlőlapot, meghívót, magánjellegű vagy intézménynek szóló levelet kell írni a megadott szempontok alapján, emelt szinten előfordulhat olvasói levél vagy cikk írása is.

6:00
Ilyen a középszintű érettségi

A középszintű írásbeli 180 perces. A vizsga négy részből áll: az olvasott szöveg értésére 60, a nyelvhelyességre és a hallott szöveg értésére 30-30, az íráskészségre pedig 60 perc jut. Az érettségi A2-B1-es szintnek felel meg, a diákoknak minden résznél legalább 12 százalékot kell elérniük. Nyomtatott szótárt csak az íráskészséget mérő részhez használhatnak.

5:30
A némettel folytatódnak az érettségi vizsgák

Pénteken németből érettségiznek a diákok, középszinten 20 137-en, emelt szinten 2424-en vizsgáznak. A vizsga után jövünk a feladatsorokkal és a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokkal.