Ilyen ponthatárokat húztak a legnépszerűbb gazdasági szakokon a 2024-es felvételin

Gazdálkodás és menedzsment szakot jelöltek meg a legtöbben az első helyen, amit szorosan a kereskedelem és marketing követett.

  • Rodler Lili

Akik idén fognak érettségizni, azoknak már kell lennie egy elképzelésnek arról, hogy milyen irányba szeretnének majd továbbtanulni, hiszen hamarosan meg kell jelöljék az általuk kiválasztott egyetemeken az adott képzéseket. A felvételin legfeljebb hat jelentkezési helyet lehet megjelölni; hármat ingyen, hármat pedig 2-2 ezer forint ellenében. Ehhez szeretnénk egy kis útmutatással szolgálni, ha a legnépszerűbb gazdasági képzések valamelyike foglalkoztat benneteket.

A Top 10-es listánk szerint a legtöbb diák gazdálkodás és menedzsment szakot jelölt meg idén az első helyen, mint választott képzés, valamelyik egyetemen. Ennek megfelelően a Corvinus Egyetem szép magas 443 pontos határt húzott a felvételhez. A BGE ezzel szemben 370 pontnál és az ELTE 409 pontnál állította be a ponthatárát.

Mutatjuk, milyen pontokkal lehetett bejutni idén a legnépszerűbb gazdasági szakokra:

gazdálkodási és menedzsment

  • BGE: 370
  • CORVINUS: 443
  • ELTE: 409

kereskedelem és marketing

  • ÓE: 371
  • ELTE: 406
  • BGE: 371 (angol)
  • PTE: 377
  • SZTE: 368

nemzetközi gazdálkodás:

  • CORVINUS: 378 (angol)
  • ELTE: 426
  • DE: 399
  • BME: 420

pénzügy és számvitel

  • ELTE: 406
  • BME: 419
  • BGE: 371

turizmus-vendéglátás

  • BGE: 371
  • PTE: 348
  • PE: 413

A döntésben nem csak a ponthatárok segíthetnek. Érdemes lehet az adott egyetem nyílt napjára is elmennetek.

 

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.