Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Ha mesteren szeretnétek továbbtanulni, akkor sajnos nem mindegy, milyen alapszakon végeztetetek. Mutatjuk, hol tudjátok megnézni, milyen bemeneti követelmények vannak egyes szakokon.
Korábban már írtunk róla, milyenek a pontszámítási szabályok a mesterszakos felvételin, és milyen szempontok alapján rangsorolják a jelentkezőket. Most pedig azt nézzük meg, mit kell tudnotok a kreditelismerésről.
Az alapképzésben szerzett végzettség ugyanis önmagában még nem feltétlenül elég ahhoz, hogy felvételt nyerjetek egy mesterszakra. Ehhez teljesítenetek kell a bemeneti követelményeket, amelyeket ebben a táblázatban nézhettek meg.
Ha olyan szakon szereztétek az alap diplomátokat, amely az adott mesterképzésen teljes kreditérték beszámításával elfogadható, akkor külön vizsgálat nélkül, a felvételihez szükséges doksik leadásával már jelentkezhettek is a választott képzésre. Ellenkező esetben a megjelölt egyetem vagy főiskola kreditelismerési eljárásban vizsgálja meg, hogy a korábban szerzett kreditek közül mennyi ismerhető el az új képzésen.
Amennyiben csak a minimálisan előírt szakterületi kreditszámmal rendelkeztek, akkor felvehetnek titeket a képzésre, viszont a kreditszám különbözetét a mesterképzés első két félévében meg kell szereznetek. Ha pedig egyáltalán nem ismerhetők el az alaképzésen megszerzett kreditjeitek a mesterképzéshez, akkor nem is kerülhettek be az adott szakra. Mivel a kreditelismerés teljesen a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik, ezért erről bővebben az adott egyetemnél vagy főiskolánál tudtok érdeklődni.
Fontos, hogy ha előzetesen már lefolytattátok az egyetemmel a kreditelismerést - vagyis még a jelentkezés leadása előtt felkerestétek az adott intézményt -, akkor sem kell feltöltenetek a felvi rendszerébe a határozatot. Illetve arra is figyeljetek, hogy a kreditelismerési eljárásért a felsőoktatási intézmények díjat kérhetnek.
Keresztféléves felvételi jelentkezés lépésről lépésre
Eldöntöttétek, hogy hova és melyik szakra szeretnétek jelentkezni a keresztféléves felvételin? Akkor első lépésként ideje regisztrálni az E-felvételi rendszerbe, majd leadni a jelentkezést. Mutatjuk a teendőket lépésről lépésre.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.