Érettségi: van, akinek 28 ezer forintot kell fizetni tantárgyanként

1

Ha már nincs tanulói jogviszonyotok, de , akkor 17-28 ezer forintot kell fizetnetek tantárgyanként.

Forrás: Müller Judit

„Az érettségi bizonyítvány megszerzése vagy a tanulói jogviszony megszűnése után az érettségi vizsgáért, továbbá az adott vizsgatárgyból a tanulói jogviszony fennállása alatt az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti sikertelen érettségi vizsga második vagy további javító- és pótló vizsgáért vizsgadíjat kell fizetni” – áll az Oktatási Hivatal honlapján.

hirdetés
hirdetés

Ha a kormányhivatalban nyújtjátok be a jelentkezéseteket, akkor az Oktatási Hivatal számára kell kifizetni a vizsgadíjat. A középszintű érettségi vizsgákért 2016-ban 17 ezer forintot kell fizetnetek – tantárgyanként. Az emelt szintű vizsgáért pedig 2016-ban 28 ezer forintot kell fizetni. Az emelt szintű érettségik témaköreit és tételeit itt találjátok.

Ha viszont középiskolában jelentkeztek, akkor a középszintű érettségi díját az iskolának kell fizetni, az emelt szintűét ebben az esetben is az Oktatási Hivatalnak kell.

A vizsgadíj befizetéséről szóló utalvány, illetve az átutalási megbízás „Közlemény” rovatában fel kell tüntetni a 20-as számot, valamint egy szóköz kihagyásával az egyedi érettségi iktatószámot. Az egyedi érettségi iktatószámot a jelentkezést rögzítő intézmény biztosítja számotokra. A 2016-os érettségiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

A vizsgadíj befizetését minden esetben igazolni kell. Utalványon történő befizetés esetén a jelentkezési laphoz az eredeti feladóvevényt kell csatolni. Átutalással történő befizetés esetén a bank által igazolt átutalási megbízást kell csatolni a jelentkezési laphoz.

Az érettségi vizsga ingyenes a tanulói jogviszony ideje alatt az érettségi bizonyítvány megszerzéséig. Ingyenes továbbá az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és a pótló vizsgája.

(x)

Jó szélben a SZIE hajója

A Szent István Egyetem hajója jó szelet kapott a magyar felsőoktatás regattájában, értékelte az elmúlt tanévet dr. Tőzsér János rektor.  Tovább »

Hozzászólások (1)

Kiss Tiborné Katika

A 2005. előtti szakmai érettségivel történő felvételiket megszüntették, sarcot róva a szakközépiskolásokra!.

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X