Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Felvételi 2011: ilyenek voltak a ponthatárok a Pécsi Tudományegyetemen

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerint az intézmény az elmúlt öt év legjobb jelentkezési és felvételi eredményeit érte el az idén, és továbbra is az ország legnépszerűbb egyetemei között van.

A 2011-es felvételi ponthatárok teljes listáját itt nézheted meg, felvételi pontszámodat pedig itt ellenőrizheted le.

A PTE vezetői szerint az egyetem megőrizte meghatározó szerepét: a tavalyinál valamivel több, összesen 7437 felvett hallgatóval még mindig az ország és a régió vonzó felsőoktatási intézménye. "A legtöbben, 5429-en államilag támogatott képzésben kezdhetik meg tanulmányaikat, e szerint az országosan meghirdetett államilag támogatott keretszámban 2010-hez képest növelte részesedését a pécsi egyetem" - jegyezték meg. Hozzátették: nőtt a mesterképzésre felvettek száma is, a tavalyi 1418-ról 1500-ra, közülük 1314-en államilag támogatott formában tanulhatnak. Ez nyolc százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A felvételizők számára továbbra is a nappali képzések a vonzóbbak. A jelentkezők 61 százaléka választotta ezt a munkarendet, és a felvettek több mint 71 százaléka nappali tagozatra iratkozhat be.

A PTE új egyetemi kerülete. A Zsolnay negyed egyik épülete - belülről
A PTE új egyetemi kerülete. A Zsolnay negyed egyik épülete - belülről
Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés

A legnépszerűbb szakok és a legmagasabb ponthatárok - az előző évekhez hasonlóan és az országosan tapasztalható trendeknek megfelelően - a PTE-n is a jogi, az igazgatási, a bölcsész, az orvosi és az egészségtudományi, illetve a gazdaságtudományi képzési területről kerültek ki. A legtöbben, 1611-en, jogásznak jelentkeztek, a legmagasabb pontszám, 437 a pszichológia szakra való bejutáshoz kellett.

Az egyetem közleményében utalt rá, hogy a 2011-es általános felvételi eljárásban növekedett a PTE-re jelentkezők száma: a tavalyi 17.308-cal szemben az idén 17.531 felvételiző jelentkezett a pécsi campusra.

"A hallgatójelöltek töretlen bizalmát mutatja, hogy a PTE-t első helyen megjelölők száma 9138-ról 9418-ra emelkedett, egyben nőtt az államilag támogatott helyekre pályázók száma is. Nagyobb növekedést mutattak a mesterképzés jelentkezési számai is, a 3179 fős adat 5,6 százalékkal magasabb az előző évinél" - írták.

A PTE vezetése szerint a 2006 óta mért legjobb jelentkezési és felvételi eredményei, továbbá az országos államilag támogatott keretszámokból való részesedés növekedése is mutatja, hogy az egyetemnek a minőségi oktatás felé tett lépéseit a jelentkezők is elismerték, hiszen az alap-, osztatlan és mesterképzések nagy részére csak előkelő pontszámokkal lehetett bejutni 2011-ben.

MTI

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X