szerző:
Eduline

Csupán néhány száz felvételizőnek jelent majd megoldást a HÖOK és az erőforrás-minisztérium megállapodása, amely alapján a tizenhat népszerű szakon 2014-ben is lesznek állami ösztöndíjas helyek, de központi ponthatárt határoznak meg. Az már most biztos, hogy a jelentkezők többsége a magas ponthatárok miatt csak önköltséges helyet szerez majd - utánanéztünk, mennyit kell fizetniük.

Van, ahol 150 ezer, máshol 300 ezer forintot kell fizetni egy gazdasági képzésért
©

2014-ben is csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet a tizenhat népszerű szakon, akik elérik a központi ponthatárt - erről egyezett meg novemberben a HÖOK és az erőforrás-minisztérium. Továbbra is gazdasági szakokra lesz a legnehezebb bekerülni, de a jogi vagy a kommunikációs képzésre jelentkezők sem dőlhetnek hátra.

Íme, a tizenhat szak, amelyen csak azok a felvételizők szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik a központi ponthatárt - a többieknek legalább 115-150 ezer forintot kell fizetniük félévente.

Képzés

2014-es ponthatár - állami ösztöndíjas képzés

2014-es önköltség (a legolcsóbb és a legdrágább verzió)

alkalmazott közgazdaságtan

 465

175 000-245 000 Ft/félév

 andragógia

 430

115 000-234 000 Ft/félév 

 emberi erőforrások

443 

150 000-279 000 Ft/félév 

 gazdálkodási és menedzsment

 460

  150 000-300 000 Ft/félév

 gazdaságelemzés

 465

245 000 Ft/félév 

 igazságügyi igazgatási

 424

 132 000-195 000 Ft/félév

 jogász

464 

165 000-260 000 Ft/félév 

 kereskedelem és marketing

 449

 150 000-295 000 Ft/félév

 kommunikáció és médiatudomány

 455

150 000-279 000 Ft/félév 

 közszolgálati

 440

170 000-245 000 Ft/félév 

 munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

 410

132 000-150 000 Ft/félév 

 nemzetközi gazdálkodás

 460

150 000-300 000 Ft/félév 

 nemzetközi tanulmányok

 465

150 000-280 000 Ft/félév 

 pénzügy és számvitel

 458

 150 000-295 000 Ft/félév

 turizmus-vendéglátás

 428

 150 000-295 000 Ft/félév

 üzleti szakoktató

440 

150 000-160 000 Ft/félév 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!