Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az angolérettségi harmadik részében hallott szövegértési feladatokat kapnak a vizsgázók. Mivel nincs hanganyagunk, ezért a feladatok nem hivatalos megoldását nem tudjuk közölni, de a feladatsort megmutatjuk.
Ezt várták tőletek a középszintű és az emelt szintű angolérettségin - megoldások és feladatok
Mutatjuk, hogy kellett megoldani az angolérettségi szövegértési feladatait
Angolérettségi megoldások: nyelvhelyességi rész
Itt találjátok a középszintű angolérettségi íráskészséget mérő részének megoldási javaslatait
Az idei angolérettségi hallás utáni szövegértési részének feladatsorát.
A teljes feladatsorért lapozzatok és az alsó sorban lévő nagyító ikonnal tudtok rázoomolni.
Az angolérettségin egy 4 részből álló feladatlapot kell kitölteniük a diákoknak, amire középszinten 180, emelten pedig 240 perc van. A vizsga olvasott szövegértési, nyelvhelyességi, hallott szövegértési és íráskészség részből áll.
A hallott szövegértési részben az alábbi szövegfajták fordulhatnak elő: közérdekű bejelentések, közlemények (pl. pályaudvaron, repülőtéren, áruházban), rögzített telefonos szövegek (pl. üzenetrögzítő, információs szolgálatok: útinformáció, nyitva tartás, menetrend), utasítások (pl. utcán, repülőtéren, pályaudvaron), médiaközlemények (pl. időjárás-jelentés, reklám, programismertetés, rövid hír). Ezen felül lehetnek beszélgetések, telefonbeszélgetések, műsorrészletek, riportok, interjúk, beszámolók esetleg ismeretterjesztő szövegek is.
Az angolérettségiről is percről percre tájékoztatunk benneteket ebben a cikkben:
Minden infó az idei angolérettségiről: percről percre
Ma az angolérettségivel folytatódnak a vizsgák, nálunk megtaláltok minden fontos infót. Percről percre tájékoztatunk benneteket a feladatokról, vizsgázókról és nem utolsó sorban a nem hivatalos megoldásokkal is jövünk. Az angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.