Siker: újabb diákolimpián szereztek érmeket a magyar diákok
Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián - tudatták a szervezők.
Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián - tudatták a szervezők.
Bronzérmet, dicséretet és különdíjat is szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete.
Két érmet és egy különdíjat szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2019-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián a dél-koreai Yonginban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete kedden az MTI-vel.
Két ezüst- és két bronzérmet nyertek magyar gimnazisták a július 21. és 29. között megrendezett 51. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián Párizsban - közölte Magyarfalvi Gábor, a magyar csapat vezetője az MTI-vel.
Elsöprő sikereket arattak a magyar diákok a diákolimpiákon és nemzetközi versenyeken. Több tantárgyból is sikerült bezsebelniük a bronz, ezüst és aranyérmeket. Összegyűjtöttük az idei eredményeket.
Keszthelyen rendezik meg augusztus 2. és 10. között a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát, amelyre a világ minden tájáról, 47 országból több száz középiskolás érkezik összemérni csillagászati és asztrofizikai tudását.
Pénteken tartották a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia első versenynapját, ahol 13 ország 14 csapata indult.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Oktatási Hivatal által közösen meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (továbbiakban OKTV) részvételi feltételei, követelményei, a lebonyolítás rendje és időpontjai.
Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
Bronzérmet szerzett a magyar csapat a Varsóban rendezett 2019-es Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén (IYPT).
Kiválóan szerepelt a magyar csapat a Nemzetközi Fizikai Olimpián.
Egy második és két harmadik helyezést szerzett a magyar csapat a németországi Hannoverben megrendezett Európai Ifjúsági Robotkupán.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapata a nemzetközi robotversenyen elnyerte a legjobb programozás díját.
Sokszor a hétvégét is az iskolában töltik azok a diákok, akik 3D-s társasjátékot terveznek egy magyar cég felhívására. A legjobbak pedig meg is tarthatják a nyomtatókat. A CraftUnique által idén második alkalommal megszervezett verseny kapcsolódik a Digitális Oktatási Stratégiához is.
A joghallgatók tekintélyes Jessup nemzetközi versenyében ért el első helyezést szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatóinak csapata.
Hány pontot kaphattok a felvételin a tanulmányi versenyeken elért helyezésért? És pontosan milyen versenyek számítanak az OKTV-n kívül? Összegyűjtöttük ezeket.
Magyar sikerekkel ért véget Botswanában a 15. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia.
Már feltölthetők a pályaművek a jövő tavaszi Országos Tudományos Diákköri Konferencia online rendszerébe.
A vitázik a világ ifjúsága – Jugend debattiert egy Kelet-Európai nemzetközi, éves vitaverseny középiskolásoknak. A hagyományteremtő esemény 2005-ben indult, immáron tizenkét versenyző ország a tagja. A döntőnek idén Pozsony adott otthont, ahol mi is ott voltunk.
A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.