Magyar diákok az informatikai diákolimpián: jól indult az első versenynap

Pénteken tartották a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia első versenynapját, ahol 13 ország 14 csapata indult.

  • Eduline

A Tudományos Olimpikonon Facebook-oldalon közzétett poszt alapján a nap végén Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanulója a 2. helyen végzett.

„A csapat többi tagja - Molnár Bálint és Nagy Nándor, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanulói és Noszály Áron, a Debreceni Fazekas Gimnázium diákja - bronzérmes helyen várja a folytatást. A csapat vezetője Dr. Horváth Gyula, Tehetséggondozási Szakosztályunk alelnöke, a helyettese Dr. Horváth Győző. Büszkék vagyunk a Neumann János Tehetséggondozási Programja keretében felkészülő diákok sikerére” – olvasható a Facebook-oldalon.

A verseny szombaton folytatódik.

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián

Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.

Újabb magyar siker: kiválóan szepelt a magyar csapat a Európai Fizika Diákolimpián

Kiválóan szerepelt a magyar csapat a Európai Fizika Diákolimpián.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.