Zseniális teszt bátraknak: most kiderül, odafigyeltetek-e fizika- és kémiaórán
Jártasak vagytok a különböző tudományokban? Akkor ez a kvíz nem okozhat gondot. Teszteljétek tudásotokat.
Jártasak vagytok a különböző tudományokban? Akkor ez a kvíz nem okozhat gondot. Teszteljétek tudásotokat.
Újabb világversenyen mutatják be a magyar egyetemisták által kifejlesztett Gloveye-t, amelynek segítségével a vak és gyengénlátó emberek is átélhetik az olvasás élményét. A különleges kesztyű – amelynek első prototípusát alig egy éve alkotta meg két BME-s hallgató – több millió ember mindennapjait könnyítheti meg.
Az érfestés során alkalmazott sugár- és kontrasztanyagdózist csökkentő módszer kidolgozásán dolgozik a Semmelweis Egyetem ötödéves orvostanhallgatója.
Nagyjából tizenhárom éves kor után már nem termel új idegsejteket az emberi agy memóriafunkciókban és tanulási folyamatokban részt vevő területe - állítják kutatók.
Egy brit egyetemista egy "sima", elektronikai áruházakban is kapható fényképezőgéppel fényképezett le egy fényesen ragyogó stronciumatomot, ami így nem is túl erős nagyítással már szabad szemmel is látható.
Tavaly januárban a DeepMindnak a számítógépe elvert egy embert góban ez óriási áttörés volt, hiszen a 2500 éves, sakknál is komplikáltabb kínai játékban még sosem sikerült ez. Azonban a fejlesztések itt nem álltak meg.
A világ legnagyobb és első kültéri Gömböc-formájú szobrát állítják fel december közepén a Corvin Sétányon, ahol a 4,5 méter magas, több mint négy tonnás, rozsdamentes acélból készült Corvin Gömböc a magyar leleményességnek állít emléket.
A második helyet szerezte meg a XIV. World Robot Olympiad robotprogramozási verseny világdöntőjén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló InnoRobot-X nevű magyar csapat.
Tíz éve fut a nemzetközi tudományos világban a "Dance Your Ph.D." nevű táncverseny, amiben tudósoknak a doktori disszertációjukat kell eltáncolniuk.
Minisztériumot hoztak létre a mesterséges intelligencia számára az Egyesült Arab Emírségekben.
Az emberi szemben lévő fényérzékelő sejtek elrendeződése lehet a felelős a diszlexiáért - vélik francia kutatók.
Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni - mondták el a feltalálók az M1 aktuális csatornán szombaton.
A gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeiért három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
"Itt ülök pizsamában, a feleségemmel, még egy kávét se tudtam inni" - mondta Michael Rosbash, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, miután hétfőn Stockholmban bejelentették, hogy a cirkadián ritmussal kapcsolatos kutatásaiért két kollégájával ő kapja a legrangosabb tudományos elismerést.
A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben, Stockholmban.
Október 29-én ismét át kell állítani az órákat, hajnali 3 órakor 2-re kell visszatekerni a mutatót. De mióta létezik nyári időszámítás? Melyik az az ország, ahol "örök tél" van? És eredetileg miért vezették be az óraátállítást?
Asztmásokon segít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara diákjainak Pulmoment nevű telefonos alkalmazása, mely egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon.
Az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtárában őrzött Bakhsálí kéziratban jelenik meg az első ismert nulla szám - állapították meg az egyetem szakemberei az után, hogy szénizotópos kormeghatározással vizsgálták meg az ősi indiai kéziratot.
A világ legrégebbi trigonometriai táblázatát rejti egy 3700 éves agyagtábla: ausztrál kutatók egy új vizsgálatnak köszönhetően azonosították a vésett jeleket, amelyek a püthagoraszi számhármasok speciális mintázatát mutatja.
A szorongás, a félelem és a stressz csökkenti a teljesítményt.