Képek: új high-tech iskola épült Budaörsön
Új iskolát avattak Budaörsön; a modern, háromszintes épület a város 2,8 milliárd forintos beruházásában valósult meg.
Új iskolát avattak Budaörsön; a modern, háromszintes épület a város 2,8 milliárd forintos beruházásában valósult meg.
Zátrok Bence 18 éves, és a 2009-2010 -es tanévet tölti most az Egyesült Államokban, a texasi Forth Worth-ben. Ő foglalja most össze a tapasztalatait a helyi iskoláról, fogadó családjáról, nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.
Az első diploma megszerzése tetszik-nem tetszik ma már szinte rutinfeladatnak számít. A továbbtanulás egyre inkább a posztgraduális, szakirányú képzések felé tolódik, az egyetemek és főiskolák egyre bővülő választékkal várják a specializálódni készülő diplomásokat. Belőlük pedig egyre több van: ma már minden harmadik diák tervezi, hogy az első diploma után is visszaül az iskolapadba.
Ezzel a címmel indít a HVG hetilap nyolc héten át tartó országos vetélkedőt középiskolások számára. A szervezők minden iskolai tanulócsapat és egyéni „versenyző” jelentkezésére számítanak, közülük is elsősorban azokra, akiket érdekelnek a nagyvilág történései, egy-egy közéleti, kulturális vagy történelmi esemény hátterére kíváncsiak, és nem utolsósorban szeretik a versenyzés izgalmát vagy vonzónak találják a sok értékes nyereményt.
Mindenkinek van kedvenc tanár figurája, akit valamelyik filmben látott és azt kívánta bárcsak az ő sulijának a tanári kara is innen venné a példát. A tanárnak általában pozitív szerepe van a filmekben, ők azok akik a főhősben tudatosítják a tanulságokat vagy mentorként lépnek fel a konfliktus helyzetben. Na de azért akadnak olyan történetek, ahol a tanár totálisan diszfunkcionális, netán ő maga idézi elő a konfliktust. Nézzük azokat, akiktől nem nyerhetünk inspirációt.
Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.
Polyàk Viki 18 èves, ès a 2009-2010-es tanèvet tölti most Olaszorszàgban, Velencében. Ő foglalja most össze a tapasztalatait a helyi iskoláról, fogadó családjáról, nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.
Közösségi siteokon próbálja elérni a BKF a diákokat a jelentkezési lap február 15-i leadási határidő előtt. A BKF online kommunikációs stratégiáját a Neo reklámügynökséggel közösen dolgozta ki.
Kiszabadult klórgáz miatt ki kellett üríteni a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolát. 23 gyereket és 8 felnőttet került kórházba - írja az index.
Nyakkendő nélkül nincs érettségi - szakította meg a szóbeli érettségi vizsgát egy innsbrucki gimnáziumban a vizsgabiztos, mivel az egyik diák nyakkendő nélkül jelent meg.
A válság dacára fél éven belül állást talál a győri Széchenyi István Egyetem végzőseinek 91 százaléka - mondta Kardos Károly rektorhelyettes kedden, sajtótájékoztatón.
Több mint ezer kilogramm papírhulladékból épített fel egy 75 négyzetméteres iskolai tantermet egy környezettudatos tajvani pár.
Elutasította egy holland bíróság annak a volt prostituáltnak a kártérítési keresetét, aki szerint egykori iskolája nem óvta meg őt a striciktől.
A kétszer kettő mindig négy, akárki, akármilyen meggyőződéssel tanítja is – mondják az ateista szülők. A vallási jelképek, és a vallásos nevelés feltűnése időről időre nagy vihart kavar a felekezethez nem tartozó szülők körében, akik az iskolán – a tananyag megfelelő továbbadásán túl – leginkább a világnézeti semlegességet kérik számon. De mi az a világnézeti semlegesség, és meg lehet e egyáltalán felelni ennek az elvárásnak?
Barack Obama amerikai elnök felolvas a The Polar Express című könyvből általános iskolás korú gyerekeknek, amint felkeresi a Boys and Girls Club washingtoni szervezetét 2009. december 21-én. A felolvasás mellett az elnök süteményt osztott és a karácsonyról beszélgetett a gyerekekkel.
Mától újra van tanítás a baranyai Szederkény általános iskolájában, melyet a múlt héten ideiglenesen bezártak a gyerekek tömeges újinfluenzás megbetegedése miatt.
A légi út bő másfél percig tart, de nem rongyrázásból repülnek a diákok, hanem mert egy szigeten laknak, a helyi kompjárat pedig szünetel.
Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának október 7-ei ülése jóváhagyta Tatai-Tóth András szocialista képviselő javaslatát, mely szerint a szülők dönthetnek arról, hogy 6+6 évfolyamos formában tanuljanak-e gyermekeik - írja a Népszava online. Az önkormányzatok ennek megfelelően szerveznék meg az oktatási tevékenységet.
Egy biztonsági cég munkatársai figyelik az érkező diákokat a nagykállói általános iskolában. A település vezetése a megszaporodott iskolai erőszak, a mezőgazdasági terménylopások és a város romló közbiztonsága miatt kötött szerződést az örző-védő céggel. A kormányfő szeptember elején Rend és biztonság címmel tízpontos közbiztonsági intézkedéscsomagot hirdetett, ennek értelmében akár már október 1-jétől alkalmazhatják az önkormányzatok azokat a közterület-felügyelőket és településőröket, akiknek a fizetését az állam átvállalja.
Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.