Megvan milyen könyvet kaphatnak idén ingyen a diákok
A diákigazolvány bemutatásával egy verseskötettel gazdagodhatnak a diákok.
A diákigazolvány bemutatásával egy verseskötettel gazdagodhatnak a diákok.
Sok diák nem tud tanulni anélkül, hogy ne kapná elő közben a telefonját. 65 százalékuk már most attól tart, hogy a digitális szokásaik hosszú távon is akadályozni fogják őket a munkában vagy tanulásban.
Amíg mások a MÁV menetrendjét böngészik és reménykednek abban, hogy nem késik (annyit) a vonat, az Álmos Vezér Gimnázium diákjai biztosra mennek: gyalog indultak el a nyári táborba. Ha így nézzük, ez az egyetlen utazási mód, ahol garantáltan időben odaérnek – még ha közben 130 kilométert kell is megtenniük.
Öt gyulai szakképzős diák nem nézte tétlenül, hogy iskolájukban több diáknak sincs megfelelő ruhája. A saját ötletükből induló ProjectC segítségével egy teljesen új mozgalmat indítottak el.
Az applikációt eddig több mint 80 országban töltötték le világszerte.
Hat hónapra eltiltották a vezetéstől azt az autóst, aki fittyet hányt a gyalogosokra és a közlekedési szabályokra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Egyre több megtévesztő fotó, videó és hír jelenik meg az interneten, ezért kulcsfontosságú, hogy felismerjük a hamis tartalmakat.
Egyre több diák küzd súlyos mentális problémákkal, miközben az iskolapszichológusok túlterheltek, kevesen vannak, és sokan pályaelhagyást fontolgatnak.
Virtuálisan sikerült kitekerni egy vulkánkitörés által teljesen elégett tekercset, amely közel 2,000 évvel ezelőtt elpusztította Pompejit.
Az unalom, a stressz és a társas érintkezés hiánya miatt ihattak többet a diákok a COVID-19 világjárvány alatt.
Mindhárom magyar versenyző díjazásban részesült, egyikük pedig a dobogóra is felkerült.
A vita tárgya a diákok közéletbe való bevonását célzó "Mi Budapestünk Program" elfogadása volt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A diákprojekttel azt szeretnék elérni, hogy a magukra hagyott újszülöttek megkapják a szükséges szeretetet és gondoskodást.
Az ország számos részén tartottak rendezvényeket a Biztonság Hete alkalmából. Az óvodásokat és iskolásokat a rendőrök és a tűzoltók is meglátogatták az intézményekben, hogy a balesetek megelőzéséről taníthassák őket.
Ha elmúltatok 14 évesek és Budapesten éltek vagy ott tanultok, akkor ti is szavazhattok arra, hogy mik valósuljanak meg a közösségi költségvetés ötleteiből.
Egyre kevesebbet alszanak, folyamatosan nő a túlsúlyosok száma és egyharmaduk kipróbálta már az elektromos cigarettát - ilyennek látják a kutatók a magyar diákokat egy friss felmérés szerint.
A diákigazolvány felmutatásával ingyenesen kapnak a tanulók egy példányt a szerző könyvéből a Libri Könyvesboltokban.
A kirúgott tanárok Az utolsó osztálykirándulás című darabot nézték meg a Radnóti Színházban. Az előadás végén, amikor harmadszorra gördült fel a függöny, nem hittek a szemüknek.
Életkora miatt a bíróság javítóintézetben rendelte el a hatodikos lány fogva tartását.
Az egyetemek a rendőrséget hívták a tömegek feloszlatására. Több hallgatót is felfüggesztettek.