Jurtákban tanulnak és csak heti négy napot járnak be a diákok egy angliai iskolába
Az intézmény egyike azoknak, amelyek nem a szokásos heti 5 napos beosztásban tanítják a diákjaikat.
Az intézmény egyike azoknak, amelyek nem a szokásos heti 5 napos beosztásban tanítják a diákjaikat.
Olyan esetekről is érkeztek jelentések, hogy az ukrán menekülteket oroszul oktatják.
A nigériai származású, de Londonban született kisfiú egyedül indította el a peres eljárást a nigériai brit konzulátuson, mivel úgy érezte, a szülei érzelmileg és fizikailag is elhanyagolják.
A tanterv dekolonizálása a cél, hogy ledöntsék az angol identitás különállóságáról alkotott hitet.
Máshol pedig a hatnapos munkahetet vezették be.
Az általános iskolás tanárok 42 százaléka fizetett már azért, hogy a diákjainak meglegyenek a szükséges iskolai felszereléseik.
A londoni palotáktól a báltermekig, itt van öt hely Anglia környékén, ahol a rajongók maguk is megtapasztalhatják a Bridgerton sorozat világát.
Felszólították a szülőket is, hogy ne adjanak telefont a gyerekeiknek.
Rögtönzött koncertet adott a Sheffield College-ban.
A kisfiúról a szülei sokáig nem is sejtették, milyen magas az intelligenciaszintje.
Volt olyan diák, akit a folyosón rángatott végig az igazgató, majd bezárta az egyik szobába.
A 2,8 millió fős népességet számláló országban emiatt súlyos tanárhiány alakult ki.
Újra jelentkezhetett egy iskolai darabba, aminek nem ő kapta a főszerepét hatodikos korában.
Sokkal nagyobb eséllyel esnek ki az oktatásból azok a diákok, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdenek, mint társaik.
Cserébe viszont egy-egy héttel meghosszabbítanák az őszi- és a téli szünetet.
James Cleverly, a brit belügyminiszter által bejelentett új jogszabályok tervei alapján eltilthatnák munkájuktól azokat a tanárokat, akik bizonyítékok ellenében sem tesznek jelentést a gyerekek szexuális bántalmazásáról.
A javaslat szerint még a tanárok sem használhatnának telefont az intézményekben.
2010 óta drasztikusan romlik a fiatalok mentális egészsége és egyre nő az öngyilkossági kísérletek száma, amik nagy arányban vezethetőek vissza a közösségi médiára.
Hatalmas problémát jelent az iskolai hiányzás az Egyesült Királyságban, a kritikusok szerint a kormány nem kezeli megfelelően a helyzetet.
Hatodik osztályig tanulhatnak a gyerekek az Egyesült Királyság első hibrid iskolájában 2024. szeptemberétől.