Tűz volt egy kávézóban az ELTE épületében
Az ELTE Gazdaságtudományi Karával egy épületben található Arch & Beans kávézóban az egyik elszívó gyulladt ki, és a lángok a külső szellőzőkéményre is átterjedtek.
Az ELTE Gazdaságtudományi Karával egy épületben található Arch & Beans kávézóban az egyik elszívó gyulladt ki, és a lángok a külső szellőzőkéményre is átterjedtek.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szeptemberben díszdoktori címmel tünteti ki egykori hallgatóját, a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót – az elismerés az író előtt tisztelgő, egyéves programsorozat egyik kiemelt eseménye lesz.
Hétfőn az Eduline is beszámolt arról, hogy az ADF 10 pontban összegezte a NER felsőoktatási politikáját, és az egyetemi keretszámok problémáját. Varga-Bajusz Veronika reagált a közleményre, és kijelentette, „az egyetemeink szárnyalnak”.
A magyar fejlesztésű digitális tananyagcsomag az inkluzív oktatás és az SNI-diákok integrációjának támogatására fókuszál.
A rangsor különlegessége, hogy kizárólag hallgatói és alumni értékelések alapján készült.
Az ELTE-n akkor sem maradtok izgalmas opciók nélkül, ha a szabadon választható tárgyak között keresgéltek - az egyetem jó pár lehetőséget összegyűjtött nektek.
Összegyűjtöttük, hogy az ELTE melyik karán mire járhat intézményi pont az idei, 2026-os felvételin.
A ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont és Lexikológiai Intézete felajánlotta a segítségét a felvételiző diákoknak és szüleiknek a feladatlapokkal kapcsolatban.
Álhírekkel, kattintásvadász tartalmakkal, gyanús linkekkel és egyre profibb manipulációs technikákkal telített a digitális tér. Az ELTE Informatikai Karának projektje, átfogó, korosztályokra szabott oktatási anyagokkal segíti a fiatalokat és a szülőket abban, hogy tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak az online világban.
Szeged polgármestere, Botka László vasárnap jelentette be, hogy Krasznahorkai Lászlót, a 2025-ös irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjét javasolja Szeged díszpolgárának. A világhírű író elfogadta a címet – írta a városvezető.
Nagyon úgy tűnik, hogy a kutyák jóval többet értenek a beszédből, mint elsőre gondolnánk, ráadásul a gazdi közvetlen tanítása nélkül.
A legtöbb állami ösztöndíjas férőhelyet a bölcsészettudomány, a pedagógusképzés és a gazdaságtudományok területein hirdették meg.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) egyre inkább jelen van a felsőoktatásban, és nemcsak a hallgatók életét, de a tanárok munkáját is átalakítja. Horváth László, az ELTE mesterséges intelligenciáért felelős dékáni biztosa szerint azonban tiltani nem érdemes a technológiát, még akkor sem, ha használata komoly új kihívásokat jelent az oktatásban.
A globális felmelegedés miatt néhány évtized alatt drasztikusan csökkent a fagyos napok száma Magyarországon.
Eduline
Számos változás érkezik a felületre, melyeknek örülhetnek a hallgatók.
Mutatjuk, decemberben és januárban melyik karokon és mikor lesznek nyílt napok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Székács Linda
Lebovics Viktória egyetemi adjunktusként az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet munkatársaként dolgozott.
Két friss ELTE-s tanulmány bizonyítja, hogy a kutyák ADHD-hoz hasonló viselkedési jegyei mérhetők, hatással vannak tanulásukra és önkontrolljukra.
Az ELTE a 2026/2027-es tanévtől egységes, kötelező képzéssel készíti fel minden hallgatóját a mesterséges intelligencia felelős, tudatos és szabályos használatára.
A mesterséges intelligencia dinamikusan formálja át az oktatást: az ELTE Gazdaságtudományi Karán március óta a tanterv része az MI, és a kormány tervei szerint 2025 decemberéig a közoktatásban is bevezetik. A hangsúly áthelyeződik a kész dolgozatok elkészítéséről a tartalom megértésére és alkalmazására, miközben a pedagógusok, a diákok és a szülők felkészítése továbbra is kihívást jelent.