Első fokon pert nyert a Szülői Hang a Belügyminisztériummal szemben
Pintér Sándor tárcájának egyebek mellett több mint 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie.
Pintér Sándor tárcájának egyebek mellett több mint 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie.
Május 27-ig lehetett véleményezni azt a Pintér Sándor nevéhez kötődő jogszabályt, amely ellehetetlenítené a tanodák működését. Ha a rendeletet elfogadják több ezer, nagyrészt hátrányos helyzetű diák kerülne nehéz helyzetbe
Korábban felmerült, hogy a nyolcadikos diákok és a végzős középiskolások értékcsökkentett áron megvehetik a korábban kapott iskolai laptopokat, most azonban úgy tűnik, erre nincs lehetőség.
Bár a Belügyminisztérium végül elállt attól, hogy 2025 márciusától központilag osztályozzák a kompetenciaméréseket, számos iskola mégis érdemjegyekkel értékeli azokat. A teljes jogszabályi háttér hiányzik, de az iskolák és a BM szerint is a diákok motivációját segíti, ha a mérések eredményei beleszámítanak a tanulmányi munkába. Az osztályozás központi bevezetéséről folytatódnak a szakmai viták és egyeztetések.
Továbbá arra is kérik az iskolákat, hogy a szülői értekezleteken hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy figyeljenek a gyerekek esetleges kábítószer fogyasztására és beszélgessenek velük a témáról.
Felújításra szorul az épület, nem tudják kiszolgálni a XXI. századi igényeket, nincs elég gyerek. Ilyen indokokkal döntöttek tucatnyi óvoda bezárásról és óvodai dolgozók elbocsátásáról csütörtökön országszerte a szülők tiltakozó akciói ellenére. Rákospalotán még az sem volt elég indok az óvoda nyitva tartására, hogy a gyerekek elhelyezésére kijelölt másik intézmény környékén mérgező anyagokat találtak.
Országszerte 26 iskolában elérhető a sportág testnevelésóra vagy szakkör keretében, mégis ezernél is kevesebb diák űzi.
A minisztérium szerint a bombariadóhoz hasonló esetekben nem a diák feladata értesíteni a szülőket.
Összesen 471-en buktak meg a vizsgán.
Idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016.
Október elején még csak 27 pedagógusról lehetett tudni, akiknek nem sikerült a BM által szervezett továbbképzés vizsgája.
A pedagógusbér-emelésről, a plusz juttatásokról és a nevelést-oktatást közvetlenül segítők béremeléséről is egyeztetett a kormánnyal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete november 19-én a Belügyminisztériumban.
A vetélkedőn a magyar középiskolák (gimnázium, szakgimnázium) 10-12. évfolyamos tanulói vehetnek részt.
Igennel vagy nemmel válaszolhatnak a pedagógusok a BM új, elvileg teljesen anonim kérdőívében többek között arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a mobiltelefon-használat korlátozása hosszú távon pozitív hatással lesz a tanulók szociális kompetenciájára, teljesítményére és testi-lelki egészségére?
A megkérdezettek között a tanárok, illetve első osztályos gyerekek szülei vannak.
Szűkszavú közleményt osztott meg a Belügyminisztérium.
Az iskolabusz biztosítása az önkormányzat feladata.
Mindegy, hogy 40-50 év közötti dolgozó felnőttről van szó, a szabály az szabály.
Az európai parlamenti és országgyűlési képviselők látogatását törvények szabályozzák.
A BM azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.