Brüsszel és "dollárbaloldal" - így reagált a Belügyminisztérium a tanárok akcióira
Közleményben reagált a Belügyminisztérium a szakszervezetek hétfői akcióira, de a státusztörvényről és a béremelésekről is újra elmondták a már ismert ígéreteiket.
Közleményben reagált a Belügyminisztérium a szakszervezetek hétfői akcióira, de a státusztörvényről és a béremelésekről is újra elmondták a már ismert ígéreteiket.
Így (is) tiltakoznak a státusztörvény ellen.
A tárca szerint közeledtek az álláspontok a szakszervezetekkel a szerdai egyeztetésen.
Ezzel együtt az egyik érdekvédő szerint az sem egyértelmű, hogy a pedagógusok béremelése valóban meg fog történni még idén.
Szerdán akár a státusztörvényről és a közalkalmazotti státusz megváltozásáról is szó lehet a kormány szakszervezetekkel folytatott egyeztetésén.
Adminisztratív extra feladatok, előre meghatározott szempontrendszer, tanulói értékelések. Így zajlik a teljesítményértékelési rendszer tesztelése a kiválasztott iskolákban.
Vadai Ágnes ellenzéki országgyűlési képviselő Pintér Sándort kérdezte az ügyben, érdemi választ azonban nem kapott.
A Nemzeti Pedagóguskar elnöke úgy tudja, már 30-40 iskolában tervezik a tanárok béreit differenciáló rendszert.
A státuszváltozásról Ander Balázs parlamenti képviselő tett fel írásbeli kérdést. Rétvári Bence válaszából kiderült; júliustól tényleg jöhet a korábban már emlegetett "köznevelési foglalkoztatotti jogviszony":
A Belügyminisztérium szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium átvétele egyedi eset.
Március 10-ig volt lehetőség emailben tiltakozni a javaslatcsomag bevezetése ellen.
A Belügyminisztérium bejelentette a "következő tárgyalás" dátumát úgy, hogy a szakmai és civil szervezetek nemrég azt írták, velük eddig nem tárgyalt a kormány az új tervezetről.
Egy hét alatt több mint 15 150-en mondták el a véleményüket a pedagógus teljesítményértékelési rendszer koncepciójáról - közölte a minisztérium. A válaszokat úgy értékelték, a tanárok egyetértenek a rendszerrel.
Megvannak az idei népszerűségi listák: kiderült melyik egyetemre, milyen tudományterületre és melyik szakokra jelentkeztek a legtöbben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón önálló tanári jogviszonyról beszélt, és kiderült hogy áll most az Erasmus programok kapcsán kirobbant botrány. Összeszedtük az elmúlt hét legfontosabb híreit az oktatásból.
Március 10-ig van lehetőség emailben tiltakozni a javaslatcsomag bevezetése ellen - írják a tanári szervezetek.
Egy friss jogszabálytervezet szerint a munkáltató akár a tanárok privát laptopjaiba is belenézhet.
Megkapták az iskolák a Belügyminisztérium tervezetét a pedagógusok teljesítményértékelési rendszeréről. Mutatjuk, milyen szempontokat vennének figyelembe a gimnáziumi tanárok értékelésekor.
Ma tartják a parlament tavaszi ülésszakának első ülését – már a napirend előtti felszólalások között is voltak érdekességek.
Az Országos Diáktanácsot legutóbb 2022 májusában hívták össze, emiatt az Egységes Diákfront korábban levelet is írt a Belügyminisztériumnak.
Egy tervezet szerint 2024-től élne az új rendszer, de annak bevezetéséről egyelőre még nem döntöttek.