Először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag elnyel egy bolygót

Ötmilliárd év múlva majd a Földre is ez vár.

  • Tornyos Kata

Először figyeltek meg egy haldokló csillagot, amint elnyel egy bolygót. Ezzel betekintést nyerhetünk a Föld körülbelül ötmilliárd év múlva várható végzetébe – írta meg a Yahoo.

A legtöbb bolygó akkor pusztul el, amikor gazdacsillagának kifogy az energiája, ezáltal vörös óriássá változik, kitágul, és felfal mindent, ami az útjába kerül. A csillagászok korábban is látták ennek a folyamatnak az előtte-utána hatásait, de még soha nem figyeltek meg egy bolgyót sem miközben elnyeli egy csillag. Az MIT, a Harvard és a Caltech kutatói először figyeltek meg ilyen folyamatot, amely hasonlít ahhoz, amikor majd a Nap fogja elnyeli a Földet, viszont az sokkal kevésbé lesz látványos, a mostani kozmikus robbanáshoz képest.

A folyamatot ebben a videóban tudjátok megnézni:

Kishalay De, a tanulmány egyik vezető kutatója botlott a csillagba, amelynek fényereje 10 nap alatt hirtelen több mint százszorosára nőtt. A csillag a Tejút-rendszerben található, nagyjából 12000 fényévnyire a Földtől.

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu