Egyhangú döntést hozott a parlament: tilos lesz energiaitalt árusítani 18 év alattiaknak
Az új szabályozás várhatóan június elején lép hatályba.
Az új szabályozás várhatóan június elején lép hatályba.
Írásban egyelőre nem, csak szóban tájékoztatták az oktatókat a jogviszonyuk megszűnéséről.
Egyre több iskola előtt jelennek meg az aranyos táblák, amelyeknek fontos szerepe van az autós közlekedésben.
Április 28-tól elkezdik közzétenni a középiskolák az egyeztetett felvételi jegyzékeket.
Az aktivista a közösségi médiában kért segítséget, hogy összegyűjtse a bírság kifizetéséhez szükséges összeget.
Most a matekérettségi felkészüléséhez hoztunk egy kvíz gyűjteményt.
Még le sem érettségizett, de már bekerült az MIT-ra és a Cambridge Egyetemre is a magyar diáklány. Megnéztük mennyit keresnek a pályakezdők a legnépszerűbb mesterdiplomákkal - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Az érettségi vizsgák időtartama jelentősen eltérhet tantárgyanként, illetve a közép- és emelt szint között is. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az egyes tantárgyak vizsgaidejéről, hogy pontosan tudjátok, mennyi időd lesz a feladatok megoldására.
Egy úttörő brit program keretében több ezer fiatal tanulhatja meg a munkaerőpiacon és a mindennapi életben is nélkülözhetetlen puha készségeket (soft skills), mint az empátia, időgazdálkodás vagy a telefonos kommunikáció.
Hoztunk még egy gyakorlást a magyarérettségire.
A legjobb tippet adták a kétségbeesett kérdezőnek.
"A hazugság kérdését a gyerek életkora nagyon erősen befolyásolja. Ami felnőtt szemmel hazugság, az gyerekszemmel védekezés is lehet."
Legkésőbb július 9-ig pótolhatjátok azokat a dokumentumokat, melyeket 2025. február 15. után szereztetek meg – például szakképesítést igazoló bizonyítványt.
A Pázmány Campus beruházás körüli feszültségek újabb fejezetéhez érkeztek, miután a Kormány sajtótájékoztatót tartott a projektről, melyre Pikó András szerint sem a kerület önkormányzatát, sem a helyi lakókat nem hívták meg.
Egyes mesterszakokon a bruttó havi átlagfizetés a 800 ezer forintot is meghaladhatja. Mutatjuk a tíz legnépszerűbb szak átlagjövedelmeit.
A vizsgázók közel 40 százaléka azért bukott meg, mert nem mentek el az érettségire.
Hoztunk pár feladatot a 2024-es fizika érettségi feladataiból. Mindegyik menni fog?
A bírálóbizottság a decemberi védés után, a felmerült kritikák ellenére is megítélte Orbán Balázsnak a doktori címet.
A hagyományos iskolába járás alternatívájaként világszerte terjed egy kreatív és közösségépítő kezdeményezés: a "biciklibusz".
Május 7-én írják az érettségizők a történelem írásbelit közép és emelt szinten egyaránt. Mutatjuk, mit érdemes tudnotok a pontozásról.