szerző:
Eduline

A Z-szak immár harmadik éve fogadja azokat a hallgatókat, akik egy gyakorlatiasabb, interaktívabb képzési formát keresnek, ahol különböző részterületek helyett teljes egészében ismerhetik meg a természet működését. A szak egyik alapítója, Dr. Weiszburg Tamás a korábbi interjúkban már elmondta, hogy mi pontosan a Z-szak célja, illetve hogy miért érdemes azt választania a felvételi előtt állóknak, ezúttal viszont két olyan diák osztja meg a tapasztalatait, akik már részt vesznek a képzésben.

Andris: Fókuszban a gyakorlatias megközelítés

Andris már jártas az egyetemi világban, korábban fizika alapképzésen tanult, így van összehasonlítási alapja. Elmondása szerint a Z-szak különlegessége a gyakorlatias megközelítésben rejlik:

A fizika képzés nagyon elméleti és elvont volt, míg itt sokkal gyakorlatiasabb a tananyag. Rengeteg terepgyakorlaton veszünk részt, megnézzük, hogyan működik egy szennyvíztisztító, vagy hogyan dolgoznak kőfejtőkben, így mi is megtapasztalhatjuk, hogy miként működnek ezek a helyek a valóságban. Mindez nemcsak izgalmasabbá teszi a tanulást, de rengeteget fejleszt a gyakorlati szemléletünkön is.

Andris pályaválasztása akkor fordult a Z-szak felé, amikor magánórákon kezdett felkészíteni diákokat az érettségire:

Először magántanítványokat kezdtem tanítani az egyetem mellett. Ahogy egyre több diákot vállaltam, úgy rájöttem, hogy szeretek tanítani, és szívesen segítek nekik megérteni a természettudományos összefüggéseket. Egy év múltán már egy magániskolában, majd később egy állami középiskolában tanítottam. Innen már egyenes út vezetett a Z-szakra, ahol a pedagógiai tárgyak és a gyakorlatias oktatás megerősítettek abban, hogy bizony jó helyen vagyok.

A kisebb csoportokra felépített előadások és szemináriumok is sokat adnak a képzés egyedi atmoszférájához:

„Az órák interaktívak, igazi közösség alakul ki a csoportokban és olyan barátságok is születnek, amelyek végigkísérik az ember egyetemi éveit. A kisebb létszám miatt persze az rögtön feltűnik, ha valaki nem jár be aktívan az előadásokra, ám ez nem olyan nagy probléma, mivel az időbeosztás jól kezelhető, a szak mellett sportolásra vagy más tevékenységekre is bőven jut idő.”


Tina: A természettudományok iránti szenvedély

Tina szintén különleges utat járt be, mielőtt rájött, hogy számára a természettudományok nyújtanak igazi inspirációt, és végül a Z-szak mellett döntött:

„Korábban biosz-német tanári szakon tanultam, de ráébredtem, hogy engem a természettudományok érdekelnek igazán, és olyan képzést kerestem, ahol ezekkel mélyebben foglalkozhatok. Többen kérdezték már tőlem, hogy miért szeretnék tanár lenni, és miért erre a szakra jelentkeztem. Erre mindig az a válaszom, hogy a középiskolában szerettem meg a természettudományos tárgyakat, de azt is tapasztaltam, hogy ezzel szinte egyedül voltam, a diákok jelentős részét nem kötik le ezek a tantárgyak. A fő motivációm tehát innen jön, meg szeretném szerettetni a fiatalokkal a természettudományokat, megmutatni nekik, hogy milyen érdekes is valójában körülöttünk a világ.”

A Z-szak átfogó képzést nyújt, melynek egyes részei már rögtön az első félévben hasznosíthatóak:

„Más tanári szakokkal ellentétben a Z-szakon már az első félévben találkozunk pedagógiai tárgyakkal, ahol többek közt olyan témákat érintünk, mint a tanulásmódszertan. Ez azért fontos, mert ezt a tudást be tudjuk építeni az életünkbe, saját magunk is felhasználhatjuk későbbiekben, például a vizsgaidőszakokban, illetve felkészít arra, hogy amikor már éles helyzetben fogunk tanítani, akkor hogyan segítsük a gyerekeket a fejlődésben.”

A terepgyakorlatokkal tarkított interaktív oktatás Tina számára is komoly pozitívum:

„A Z-szakos terepgyakorlatokon olyan folyamatokkal ismerkedhetünk meg, amikkel más szakokon csak a tankönyvekben találkozhatunk. Saját kezünkkel tapasztalhatjuk meg a természetet, ezek az élmények pedig nemcsak színesítik a kurzusokat, hanem segítenek mélyebben megérteni a tanultakat is. Már az első szemeszterben is rengeteg terepgyakorlaton vettünk részt, többek között Ipolytarnócon és Gánton, Pécsett pedig a többi egyetem Z-szakos hallgatóval közösen fedeztük fel az ottani környezetet.”

Mindezek alapján tehát miért érdemes a Z-szakot választani?

Az ELTE-TTK-s hallgatók szerint a Z-szak nemcsak a tanári pályára készít fel. A gyakorlatias képzés és a komplex természettudományos ismeretek olyan készségeket adnak, amelyek más területeken is versenyképessé teszik az itt végzetteket. A terepgyakorlatok, a kisebb csoportos tanórák és a közösségi élmény csak egy kis szeglete annak, amivel a Z-szak képes többet nyújtani a hagyományos képzéseknél. Aki a Z-szakot választja, nemcsak a természet titkaiba nyerhet bepillantást, hanem megtanulhatja, hogyan ossza meg ezt a komplex tudást másokkal – akár az iskolapadban, akár azon túl.