Ennyit kereshettek idén a diákmunkával

Nem lesz egyszerű idén nyáron diákmunkát találni, mert a járvány miatt elmaradnak a fesztiválok, így rengeteg munka kiesik.

  • Eduline

A fesztiválok elmaradása miatt a tipikus nyári munkák egy része nem elérhető, de a vendéglátás, a turizmus már keresi a tanulókat a nyári szezonra. A minimálbér emelése itt is nagyobb órabéreket hozott – olvasható Az én pénzem oldalán.

Azok a diákok, akik a turizmusban, vendéglátásban dolgoztak azonnal elvesztették munkájukat a járvány miatt meghozott korlátozások következtében. De a bármilyen – akár adatvédelmi – okból otthon nem végezhető irodai munkában dolgozók is állás nélkül maradtak március közepétől. A korlátozások feloldásával ismét keresi a diákokat, bár a lehetőségek most korlátozottabbak lesznek, mint korábban.

Jó hír, hogy a minimálbér idei emelésének köszönhetően többet kereshettek, mint tavaly. A minimálbér óradíja idén bruttó 926 forintra nőtt a tavalyi 857 forintról, ennél nem kaphattok kevesebbet. A garantált bérminimum, azaz a szakképzettséghez kötött munkáé pedig bruttó 1211 forint lett a tavalyi 1121 forint után. Ez bruttó 7410, illetve 9690 forintos napibért jelent.

A diákszövetkezetek korábban úgy számoltak, hogy még akkor is 20-30 százalékos lesz idén nyáron a munkalehetőség visszaesése, ha újraindul az ország működése. A vendéglátásban és a turizmusban még vannak lehetőségek, de a nyári fesztiválok nagy kiesést jelentenek.

A Balatonon kempingben bruttó 1000 forintot fizetnek óránként recepciós állásra, büfében, pultosként, fagyisként pedig 1200 forintot. Kisközértben a garantált bérminimum órabérét, bruttó 1211 forintot is megadnak, gyorsétteremben pedig sokszor magasabb kezdő órabért is hirdetnek - 1150,1200, 1300 forintot -, amit a pótlékok még jelentősen feljebb tornázhatnak.

Az sem mindegy, hogy valaki az ország melyik részén vállalna állást. Míg raktárosnak óránként bruttó 926 forintot fizetnek Szegeden, ugyanez a munka Fóton már bruttó 1000 forintot, Budapesten pedig 1200 forintot ér. Az egyik barkácsáruház pénztárosi munkára bruttó 1458 forint fizet óránként, viszont délutánonként már 1895, vasárnap 2916, vasárnap délután pedig 3353 forintot.

Telefonos ügyfélszolgálatosnak bruttó 1140-1400 forintot ad az egyik nagy mobilszolgáltató, egy futár pedig óránként 1500-2000 forintot kereshet. Projektasszisztens bruttó 1440 forintot kereshet óránként, de babyszitternek nettó 1500 forintot is ajánlanak, és vendéglátásban pultosnak is kínálnak nettó 1500 forintot. Az IT-s munkákkal óránként bruttó 1800–2000 forintot vagy még többet lehet keresni.

Hogyan kell adóznotok?

Ha nyári munkát vállaltok, akkor ugyanúgy adóznotok kell és fizetnek a járulékot, ahogy a nem diákoknak. Ez alól kivétel, ha a diákszövetkezeten keresztül kaptok munkát. A levonás mértéke a bruttó fizetésből attól függ, hogy milyen munkát végeztek és milyen módon foglalkoztatnak.

Így például a háztartási munka után kapott pénzből semmit nem kell befizetni az államnak, az egyszerűsített foglalkoztatás keretében (mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, alkalmi munka) végzett munka után pedig napi ötszáz, illetve ezer forint az adóteher, amit a munkáltató fizet, a diáknak pedig a minimálbér vagy garantált bérminimum 130 százalékáig nem kell adóznia. Az iskolaszövetkezeteknél csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó csökkenti a bruttó bért, más levonással a diákoknak nem kell számolnotok.

A 19 és 29 év közöttiek csupán 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a megtakarításaival

A 19 és 29 év közöttiek 55 százaléka rendelkezik megtakarítással - átlagosan 300 ezer forinttal. A legtöbben lakásra és a tanulmányaikra spórolnak - derül ki egy friss felmérésből.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu