Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mennyi a havi fizetése azoknak a diplomásoknak, akik matematika-, biológia-, vagy éppen földrajzszakon végeztek? Itt vannak a természettudományi terület fizetési adatai.
Messze a BME-s diplomások fizetése a legmagasabb a természettudomány területén belül, derül ki a nemrégiben megjelent 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeiből. Azok a pályakezdők, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztek valamilyen természettudományi képzést, 340-360 ezer forint közötti bruttó havi fizetéssel számolhatnak.

Az átlagfizetés 250 ezer forint körül alakul, amely jól látszik az ábrán is: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Wesley János Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem diplomás dolgozói még valamennyivel többet, 260-280 ezer forint körül keresnek, a többi egyetemről hasonló adatokról számoltak be.
Az adatok egyébként a végzés után 1,5–3,5 évvel (vagyis 2017 decemberében) elért, 2014-ben és 2016-ban diplomázottak jövedelmére vonatkoznak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Mennyit lehet keresni bölcsészdiplomával?
Mennyit keres havonta egy bölcsészettudományi képzést végzett friss diplomás? Mutatjuk a 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeit.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.