Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Európai Unió tagországainak többségében a diákok már 6-8 éves korukban elkezdenek legalább egy idegen nyelvet tanulni, az azonban országonként, sőt, van, ahol régiónként változik, hogy mekkora óraszámban. Ami viszont többnyire egységes, hogy a középiskolai oktatás végére mindenkinek a B2-es, vagyis középszintre kellene eljutni.
"A két évtizeddel korábbi állapothoz képest az oktatási rendszerek zömében az alapfokú oktatásban részt vevő diákok már fiatalabb kortól tanulnak idegen nyelvet" - derül ki az Eurydice Hálózat legfrissebb jelentéséből.
Az Eurydice kiadványa, a "Kulcsadatok az európai iskolai nyelvoktatásról" 2005 óta az ötödik alkalommal jelent meg, és az Oktatási Hivatal közleménye szerint "a kiadvány az európai országok idegennyelv-oktatással és -tanulással kapcsolatos szakpolitikáit tekinti át és hasonlítja össze öt fejezetben, 51 mutató alkalmazásával."
Ezek közé tartozik
Ez az alapfokú oktatási rendszer esetében évi 30-69, felső tagozat és gimnázium esetében körülbelül 75 és 185 óra közé esik. Az idegennyelv-tanítási óráinak száma országonként változó.
Magyarországon (HU) a 2020/21-es tanévre vonatkozó adatok szerint a kötelező idegennyelv-oktatás óraszáma általános iskolában, nappali tagozaton mindössze 13, ami az uniós tagországok között a legalacsonyabb. A nappali tagozatos középiskolai oktatás esetében pedig 107, amivel szintén a mezőny vége felé vagyunk.


A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).