Most ismerkedtek a spanyol nyelvvel, vagy elmélyítenétek a már meglévő tudásotokat? Bárhogy is legyen, a következő alkalmazásokat érdemes kipróbálnotok.
Eduline
Spanish Injection
Ezzel az alkalmazással szó szerint játszva tanulhattok, ugyanis egy karakter bőrébe kell bújnotok és a szerepjátéknak köszönhetően különböző társalgási szituációkban - összesen 45-ben - vehettek részt. Az egymásra épülő beszélgetésekbe nektek kell beillesztenetek a hiányzó szavakat, helyes mondatokat kell csinálnotok a kevert szórendű mondatokból, illetve néha nektek kell beírnotok a helyes választ. Az app a kiejtés tanulásában is segít, mivel minden mondatot fel is olvas hangosan.
Spanyol tanulás - hallás és beszéd
Ebben az alkalmazásban 750 mindennapi párbeszédet találtok. Olyan témák közül válogathattok, mint például a bemutatkozás, vásárlás, üzleti párbeszédek, vagy éppen a családi beszélgetések. Gyakorló játékokokon, spanyol novellákon és híreken keresztül ismerkedhettek meg a nyelvvel. Utóbbival nem csak a hallási készségeiteket és a szókincsetek növelhetitek, de még a világ történéseiről is értesülhettek. A Playlist-módban pedig akár vezetés vagy utazás közben is tanulhattok. Az app kezdő, középszintű és haladó tanulóknak is ajánlott.
Google Play
Mondly
A Mondly segítségével mindössze pár perc alatt elsajátíthatjátok az alapvető spanyol szavakat, elkezdhettek mondatokat formálni, megismerkedhettek a spanyol kifejezésekkel és részt vehettek beszélgetésekben - azaz az applikációval fejleszthetitek a szókincseteket, a nyelvtanotokat és a kiejtéseteket is. Az utóbbi sikerességéről a state-of-the-art beszédfelismerő rendszer gondoskodik, amelynek köszönhetően csak akkor kaptok pozitív visszajelzést, ha a spanyol beszédetek tiszta és helyes. A Mondly kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott.
A szorgalmi időszak kezdetével a határidők, beadandók is megszaporodnak. Újabb ingyenes appokat gyűjtöttünk össze nektek, amivel könnyebb lehet a mindennapi élet az egyetemen is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
Az iskola nem a gyerekek problémáit kezeli – hanem maga hozza létre azokat. A pedagógusok és szülők több mint egy évig gyűjtötték a tapasztalataikat, hogy azokat egy javaslatcsomagba fűzve küldjék el az áprilisban alakuló kormánynak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.
Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.
A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.
Egyre több, a HVG 2026-os százas középiskolai rangsorában szereplő gimnázium teszi közzé, hogy hány pontot szereztek azok a diákok, akik náluk írták a központi felvételit. Mutatjuk a listát.