Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Kedvezmények, időhosszabbítás, eszközhasználat – mutatjuk, mi vár azokra az SNI-s és BTMN-es tanulókra, akik idén írják a központi felvételit.
A Suliválasztó összefoglalta, hogy mire kell különösen odafigyelnie azoknak a szülőknek, akiknek a középiskolába felvételiző gyereke sajátos nevelési igényű (SNI), vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzd.
Emlékeztetőül, az érintett szülőknek először annak kellett utánanézni, hogy a választott középiskola az SNI-s tanulók esetében igényli-e a központi vizsgát (mindkét tárgyból, csak az egyikből, esetleg egyikből sem).
Az SNI-s tanulókra vonatkozó felvételi követelményeket az iskolák egyedileg határozzák meg, ahogyan azt is, hogy a központi felvételi alóli felmentés esetén hogyan mérik fel az adott diák tudását, és mi alapján bírálják el a felvételi jelentkezését.
Az SNI-sekre vonatkozó feltételeket iskolánként kell végigtanulmányozni, és megfontoltan dönteni az esetleges felmentésről, nehogy éppen a felvételi vizsga hiánya miatt kerüljön nehéz helyzetbe a gyerek. Ha az SNI-s tanuló a központi írásbeli vizsga alóli felmentését kéri, akkor ezt a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolától kell igényelnie.
Ahhoz, hogy a diák igénybe vehesse a kedvezményeket, a vizsgára történő jelentkezéskor a vizsgaszervezést érintő speciális körülményekre, illetve eszközökre vonatkozó kérelmet is be kell adni, mégpedig ahhoz az iskolához, ahol a központi írásbelit a gyerek meg szeretné írni.
Több idő, laptophasználat
Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint az SNI vagy BTMN tanulókat a középfokú felvételi eljárás során megillető kedvezményeket az érvényes szakértői vélemény tartalmazza.
Az SNI tanulót megillető kedvezmények lehetnek a középfokú felvételi eljárás során
A BTMN tanulót megillető kedvezmények lehetnek a középfokú felvételi eljárás során

Mit jelentenek az egyes kedvezmények?
A tanulók ültetési rendjét úgy kell kialakítani, hogy a vizsgázók egymást ne zavarhassák és ne segíthessék. Ennek érdekében az intézmény igazgatója dönthet attól, hogy az SNI, BTMN tanuló külön teremben írja meg az írásbeli vizsgát.
Mentesítés a vizsga meghatározott részeinek értékelése alól
A szakértői vélemény alapján a tanuló a vizsga egyes feladatainak értékelése alól mentesülhet, de magukat a feladatokat továbbra is meg kell oldania. Az érintett feladatok pontszámai nem számítanak bele az összpontszámba, és a maximálisan elérhető pontszám ennek megfelelően csökken. A mentesség nem vonatkozhat a teljes tantárgyra vagy az összes feladatra.
A konkrét mentesített feladatokról a vizsgaszervező intézmény igazgatója dönt egyedileg, a szakértői vélemény, a szülői kérelem és a javítási útmutató alapján. A javító tanár ezeket a feladatokat nem értékeli, az adminisztrációban pedig „(F)” jelöléssel rögzítik őket.
A mentesített feladatok nem tekinthetők automatikusan teljesítettnek, és akkor sem adható értük pont, ha a tanuló hibátlanul megoldja őket.
Időhosszabbítás
Az írásbeli vizsga feladatlapjainak kitöltésére vizsgatárgyanként 45 perc áll rendelkezésre. Ez a szakértői véleményben foglaltak alapján, egyéni mérlegelést követően megnövelhető. A hosszabbítás mértékéről a vizsgaszervező intézmény igazgatója határozatban dönt. Azonban egységes, az adott vizsgaszervező intézményben valamennyi érintett vizsgázó számára kötelezően biztosítandó időhosszabbításra vonatkozó jogszabályi előírás nincs.
Eszközhasználat
A tanuló a szakértői vélemény alapján az igazgatói határozatban leírtak szerinti az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott segédeszközöket használhatja a vizsga során. A vizsgát szervező intézmény például lehetővé teheti egy tanuló számára, hogy a dolgozat egyes részeit számítógép segítségével készítse el.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.