Megkérdezték Hankót, mit lehetne tenni a diákok mentális egészsége érdekében: járjanak színházba

Most technikumi diákoknak volt lehetősége a kulturális és innovációs minisztertől kérdezni.

A Kérdezd a minisztert! turné legújabb állomásán, a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikumban a diákok is lehetőséget kaptak kérdezni. Egy szakképzésben tanuló diák pedig arra volt kíváncsi, hogy Hankó Balázs szerint, milyen intézkedéseket lehetne akár már holnap bevezetni az iskolákban a tanulók mentális egészségének javítása érdekében.

A miniszter válasza nem a pszichológusok számának növeléséről, a túlterheltségről vagy az iskolai stresszről szólt: első ötletként a Debreceni Egyetemen működő KultKredit program beemelését javasolta a közoktatásba. Ennek alapvető célja, hogy a hallgatóknak térítésmentesen biztosítson az egyetem lehetőséget a különböző kulturális programokban történő részvételre.

Hankó elmondása szerint az egyetemisták kreditet kapnak, ha elmennek színházba, múzeumba, táncházba, vagy már kulturális programokra, majd mindezt egy szelfivel igazolják.

A tudományt a kereslet határozza meg? Hankót az egyetemi országjárásán egy doktorandusz kérdezte az elkeserítő helyzetről

Ezután megemlítette a debreceni Csokonai Nemzeti Színházat is, amely nemrég kultúrstratégiai intézménnyé lépett elő. Az utolsó ötlet volt talán a legrelevánsabb, amelyben a Déryné Programról beszélt. A program többek között a középiskolásokat célozza meg innovatív színházi nevelési foglalkozásokkal.

A teljes beszélgetést a miniszter Facebook oldalán lehet visszanézni.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy nemrég a Déryné prevenciós témanapokat szervezett, mellyel az iskolai bántalmazásra hívták fel a figyelmet:

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.