szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A 16 évesnél idősebb középiskolások a KRÉTA-n keresztül tudnak jelentkeznek az ingyenes elméleti tanfolyamokra, azonban a vezetési órákat - a pilot projektet leszámítva - továbbra is autósiskoláknál kell teljesíteniük.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár közösségi oldalán jelentette be, hogy ebben a tanévben már több mint 24 ezer 16 évesnél idősebb középiskolás jelentkezett a KRÉTA rendszerben elérhető ingyenes KRESZ és elsősegély tanfolyamokra.

Az Eduline-on korábban beszámoltunk arról, hogy a program bevezetése nem volt zökkenőmentes. Bár a tanfolyamokra már 2024 szeptembere óta lehetett jelentkezni a KRÉTA-rendszeren keresztül, a vizsgákat az intézmények többsége csak a második félévben kezdte el szervezni – annak ellenére, hogy az érintett diákok májusban érettségiztek és elballagtak.

Kingl László, az AVOSZ elnöke nemrég portálunknak úgy fogalmazott, hogy a KRESZ- és az elsősegély-tanfolyamra való jelentkezések száma mintegy 40 százalékkal csökkent az autósiskoláknál az ingyenes középiskolai oktatás miatt.

A bevételkiesést pedig több autóiskola például regisztrációs díjakkal vagy a gyakorlati óradíjak emelésével próbálta pótolni. Így viszont előfordulhat, hogy a tanuló vagy a családja nem jár jobban anyagilag, mintha az egész képzést a kiválasztott autósiskolánál végezte volna.