Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
35 ország diákjai elől szerezték meg a bronzérmet a magyarok.
Nemrég véget ért az International Young Physicists' Tournamentet (IYPT), azaz az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye. A rangos megmérettetésen 35 ország középiskolás csapatai vettek részt. A magyar diákok pedig kiváló teljesítménnyel a 11. helyen végeztek, mellyel bronzérmet szereztek - írja az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A verseny különlegessége, hogy a versenyen nem hagyományos feladatokat oldanak meg a résztvevők: a középpontban 17 nyílt végű fizikaprobléma áll, amelyek kapcsán a diákok hosszú hónapokon át végeznek kutatómunkát. A verseny során nemcsak saját eredményeiket mutatják be, hanem más csapatok munkáját is értékelik, vitatják és bírálják – ezzel a tudományos párbeszédre és kritikus gondolkodásra is hangsúlyt fektetve.
A magyar csapat tagjai a következő diákok voltak:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.