Tavaszi érettségi, rendkívüli felvételi, óvodai beiratkozás – ezek a legfontosabb májusi dátumok

Mutatjuk legfontosabb májusi dátumokat.

  • Rodler Lili

Hosszú hétvége

A legelső és talán a legtöbb diák szempontjából a legfontosabb, az a tavaszi szünetet közvetlenül követő hosszú hétvége. Ugyanis május elseje idén csütörtökre esik, ami miatt a rá következő pénteket is szabadnapnak adták meg, amit persze később le kell dolgozni.

Így lehet könnyen két és fél hétre meghosszabbítani az idei tavaszi szünetet

Tavaszi érettségik

A pihenés után rögtön indul is az érettségi, ami több mint 142 ezer vizsgázónak lesz fontos.

Május 5-én a magyarral indulnak a vizsgák, amit középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló kezd majd el írni reggel 9-kor.

 

Május 6-án matekkal folytatódnak a vizsgák, amit természetesen május 7-én a történelem, majd az angol- és a németérettségi követ.

 

A tavaszi érettségik írásbeli része eltart egészen május 23-ig, és az olasz nyelvvel zárul majd a sor.

A tavaszi érettségik júniusban a szóbelikkel folytatódnak majd.

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk tájékozódhattok elsőként.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2025-ös érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Középiskolai felvételi

Április 28-án a középiskolák elkezdték kiértesíteni a hozzájuk felvételt nyert tanulókat. Ennek a határideje május 5. Eddig kell kézhez kapják a hivatalos kiértesítéseket postai úton, illetve a rendszerben megadott e-mailen keresztül.

 

Abban az esetben, ha nem nyertetek sehova sem felvételt, vagy esetleg jogorvoslattal élnétek a felvételi döntés kapcsán, azt

  • május 12. és augusztus 31. között tehetitek meg.

Rendkívüli felvételi 2025: honnan lehet tudni, hogy melyik iskolában maradtak még üres helyek?

Óvodai beiratkozás

Az óvodai beiratkozások hivatalosan április 20-ával kezdődtek, de az intézményeknek egészen május 20-ig van idejük megszervezni a beiratkozó napokat. Hogy hol és mikor van a beiratkozás, azt az ovi honlapjáról vagy az önkormányzatok oldaláról tudhatjátok meg. Illetve azt is leírják, hogy milyen dokumentumokat kell magatokkal vinnetek, hogy minden simán menjen.

 

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.