Rendkívüli felvételi 2025: honnan lehet tudni, hogy melyik iskolában maradtak még üres helyek?

Fontos kérdésre válaszolunk.

Május 5-ig mindenki megtudja, hogy melyik középiskolába került be és azt is honnan utasították el. Ha valaki sehova sem került be, akkor sincsen baj, akkor jön a következő lépés, a rendkívüli felvételi, ami egészen augusztus végéig tart.

A középiskolák általában a honlapjaikon teszik közé az ezzel kapcsolatos információkat, vagyis, hogy hirdetnek-e rendkívüli felvételit, ha igen, akkor milyen osztályokban és tagozatokon vannak még elérhető helyek, és hogy ezekre hogyan és meddig lehet jelentkezni.

Jellemzően az adott iskola honlapjáról lehet letölteni a jelentkezési lapot is, amit ki kell majd tölteni. Fontos, hogy azokról az intézményekről, ahol hirdetnek rendkívüli felvételi eljárást, az Oktatási Hivatal is nyilvánosságra hoz egy listát, amit általában május elején tesznek közzé.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.