Elutasították a feljelentést a zsidózó történelemtanár ügyében

A legfőbb ügyész szerint a mondat állítólag kontextusából kiragadott volt.

  • Rodler Lili

Bűncselekmény hiányában a rendőrség elutasította a feljelentést annak történelemtanárnak az ügyében, aki a Tett és Védelem Alapítvány szerint azt mondta az egyik gyereknek az óráján, hogy: „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed.” – tudta meg az Index. Az eset, mint később kiderült, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban történt, és nem ez volt az első alkalom, hogy megkérdőjelezhető dolgokat mondott.

Tucatnyi olimpikon végzett abban az iskolában, ahol zsidózás miatt indult eljárás egy történelemtanárral szemben

Az ügy nyilvánosságra kerülése után Vadai Ágnes DK-s képviselő március 13-án írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Később azt a választ kapta, hogy a feljelentést továbbították a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának, foglalta össze a hírportál. Azt is hozzátették, hogy a rendőrség szerdán, április 9-én válaszolt Vadainak.

Az indoklás alapján a Közép-Budai Tankerületi Központ szakmai vezetője meghallgatta az érintett személyeket, és arra jutott, hogy a korábban idézett mondat nem is így hangzott el, a tanár pedig nem akart sértő megjegyzést tenni.

„A teljes tanár-diák közötti kontextusból kiragadott, jelen ügy tárgyát képező mondat került vizsgálat alá, mely a teljes szövegkörnyezet ismeretében is félreértésre okot adó közlés volt. A tájékoztató alapján megállapítható, hogy a tanárnak nem állt szándékában negatív jelentéssel bíró megjegyzést tenni, illetve nem is így hangzott el a mondat.”

Taníthat-e újra az a pedagógus, aki zsidózással "fegyelmezett" egy diákot?

A rendőrségi határozat szerint ezek alapján a „bűncselekmény elkövetéséhez szükséges magatartás, illetve az elkövetői szándék is hiányzik”, és „nélkülöznek minden olyan ténybeli feltételt”, amik kellő alapot szolgáltatnának a bűncselekmény megállapításához – fogalmazta meg az Index.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.