Hányás-hasmenés járvány volt hét óvodában és öt általános iskolában egy Pest megyei városban

Valószínű, hogy a gyerekek az ételtől betegedtek meg.

A Nemzeti Népegészségügyi-és Gyógyszerészeti Központ 10. heti járványügyi adataiból kiderült, hogy március 5-én  egy Pest megyei városban hét óvodában, öt iskolában és egy idősek otthonában hányást, hasi fájdalmakat és hasmenést okozó járvány tört ki, amit közel 2200 felnőttből és gyerekből összesen 867-en kaptak el.

Öt betegnél olyan súlyosak voltak a tünetek, hogy kórházba kellett őket vinni.

Március 6-án a járási népegészségügyi osztály az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztállyal közösen helyszíni ellenőrzést tartott az egyik iskola tálalókonyháján, illetve a közétkeztetést ellátó főzőkonyhán.Az eredmények még nincsenek meg, de az NNGYK úgy fogalmazott, hogy

a rendelkezésre álló adatok alapján a megbetegedések étel eredete valószínűsíthető.

Az Eduline-on korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy az iskolai ebédeltetés nem mindig megy zökkenőmentesen. Legutóbbi nem reprezentatív felmérésünkből kiderült, hogy a magyar diákoknak gyakran 10-20 perc alatt kell megebédelniük, mert annyira zsúfolt az órarendjük, és gyakorlatilag csak akkor érnek be órára, ha a konyhások is tempósan dolgoznak.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.