Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Soproni Tankerületi Központ az ügyben belső vizsgálatot indított.
A Telex információi szerint a a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Beledi Általános Iskolában az elmúlt időszakban a diákok között több bántalmazás is történt.
Az egyik esetben egy diákot arra akarták rávenni a társai, hogy lenyeljen egy zacskót, míg máskor két gyerek úgy összeverekedett, hogy az egyikük megsérült.
A lap kérdéseira a Soproni Tankerületi Központ azt írta, hogy megkezdték az ügy kivizsgálását, amibe a szülőket is bevonja az iskola. Majd kitértek arra, hogy a bántalmazásokról még a múlt héten pénteken szereztek tudomást, ezért hétfőre összehívtak egy szülői értekezletet.
„Célunk, hogy az érintettek véleményét és szempontjait figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül tisztázzuk a helyzetet és megfelelő megoldást találjunk”– válaszolták.
Az Eduline-on korábban foglalkoztunk több olyan esettel, amikor az iskolában a gyerekek bántalmazták egymást. Az egyik közülük még tavaly szeptemberben történt, amikor is levetkőztették és egy bottal megkínoztak a társai egy 9 éves fiút a nagybaracskai katolikus iskolában.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.