Tűz ütött ki egy miskolci iskolában

Szerencsére diákok már nem tartózkodtak az épületben, amikor a tűz keletkezett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság oldalán nemrég arról számoltak be, hogy tűz ütött ki egy miskolci, Áfonyás utcai oktatási intézmény alagsorában.

Egy nagyjából 40 négyzetméteres helyiségben kezdett el égni több elektronikai berendezés és bútor. A helyszínre miskolci, valamint diósgyőri egységet is riasztottak.

A rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával átvizsgálták az intézményt, és sikeresen eloltották a lángokat. Mivel a tanítás délben véget ért, így diákok nem tartózkodtak az épületben, amelyet az utómunkálatokkal párhuzamosan újból teljesen átvizsgálnak.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.