Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem gyakorlóiskolája lehet az Óbudai Árpád Gimnázium, megérkeztek a részletek a pedagógusok 2025-ös béreiről. Mutatjuk, mik történtek 2024. decemberében.
Két egymást követő hatnapos héttel indult a december a diákok és a szüleik számára is; szombati munkanap volt december 7. és december 14. is, amit viszont a szokatlanul hosszú, hatnapos karácsonyi hosszú hétvége és az összesen tizenhat napos téli szünet kárpótolt. És bár a tanítás az iskolák többségében legkésőbb december 20-án véget ért, ebben a húsz napban is bőven történtek események az oktatás területén.
December elején például arról számolt be a honlapján az Óbudai Árpád Gimnázium, hogy bejelentkezett annak fenntartói jogaiért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Közleményükben azt írták; az ajánlat elfogadása esetén az iskola az NKE jövőbeni gyakorlóiskolai hálózatának egyik meghatározó eleme lenne.
A fenntartóváltás megszavazásába az iskola szülői közösségének nem volt beleszólása, így hiába indított petíciót és szervezett élőláncot a szülők egy csoportja, a nevelőtestület támogatta azt. A jogszabályban előírtak szerint az NKE-nek február 28-ig kell beadnia a kérelmét a jelenlegi iskolafenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központhoz.
A hónap során a kormány döntött a pedagógusok januári béremeléséről is.
A gyakornokok bérét bruttó 640 900 forintban fixálták, míg
nőnek a bérek januártól.
A szakképzésben dolgozók bére 21,1 százalékkal emelkedik 2025-ben, ellenben a nevelést-oktatást közvetlenül segítők (NOKS) idén is kimaradtak a béremelésből; rájuk csupána minimálbér és a garantált bérminimum emelése vonatkozik.
Karácsonyi jutalom ugyanakkor nekik és a tankerületek alkalmazásában álló pedagógusoknak is járt; ennek összege a Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint kedvezményezettenként eltérő, de legalább 75 ezer forint lehetett.
Még legalább hat hónapig 7,99 százalék marad a diákhitel kamata
Egy nappal karácsony előtt, a Magyar Közlönyben hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy 2025. június 30-ig meghosszabbította a kormány a szabad felhasználású diákhitelre vonatkozó kamatstoppot, így a kamat mértéke a jövő év első felében is 7,99 százalék marad.
Kevésbé jó hírt kaptak ugyanakkor a modellváltáson átesett egyetemek. Az Európai Bizottság megállapította, hogy a magyar jogszabályok továbbra sem kezelik megfelelően a a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban fennálló összeférhetetlenségi aggályokat, ezért a modellváltott egyetemek hallgatói és kutatói továbbra is kimaradnak az Erasmus+ és Horizont Európa programokból.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.