Megszavazták az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartóváltását

A nevelőtestület támogatja, hogy az iskola jövő évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gyakorlóiskolája legyen.

December 12-én titkos szavazást tartott az Óbudai Árpád Gimnázium nevelőtestülete – tette közzé az iskola honlapján.

A 97 százalékos részvétel mellett 44 igennel, 23 nemmel és 3 tartózkodó szavazattal a testület támogatta, hogy 2025. augusztus 1-től a gimnázium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásában, annak gyakorlóhelyeként működjön.

A jogszabályban előírtak szerint az NKE-nek február 28-ig kell beadnia a kérelmét a jelenlegi iskolafenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központhoz az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartásba vételére. „Emellett folytatja a megkezdett konstruktív párbeszédet a jövőbeni együttműködésről az iskola valamennyi polgárával: a nevelőtestülettel, a diákokkal és a szülői közösséggel” - olvasható az oldalon.

Ezt megelőzően kedden az NKE szülői értekezletet is tartott, valamint fenntartóváltás esetén többek között prémiumot, fejlesztéseket és a tanárhiány megoldását is megígérte. Mindezek ellenére azonban sok szülő szkeptikus maradt. Petíciót indítottak, amit több mint 800-an írtak alá. A szavazás reggelén pedig a szülők, diákok és tanárok élőláncot alkotva tiltakoztak a fenntartóváltás ellen.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.