Ezeket a fontos dátumokat tartsátok észben januárban

Amint véget ér a téli szünet ismét beindul az élet. Lesznek dátumok, amiket a keresztféléves felvételizőknek, másokat a középiskolákba készülőknek kell észben tartani. Mutatjuk, miket.

  • Székács Linda

január 6.

Ez a téli szünet utáni első tanítási nap.

január 9.

Eddig a napig pótolhatjátok a hiányzó dokumentumaitokat vagy módosíthatjátok a megjelölt egyetemek sorrendjét, amennyiben a keresztféléves felvételin jelentkeztetek valamelyik magyar felsőoktatási intézménybe. Ha egy a pontszámításhoz vagy az intézményi pontok igazolásához szükséges dokumentumot pótolnotok kell, arról az E-felvételi legkésőbb 2025. január 3-ig e-mailt küld majd, így azt ne felejtsétek el rendszeresen ellenőrizni.

január 18.

Ezen a napon tartják a nyolc- vagy hatosztályos, illetve a kilencedik osztályba felvételiző diákok számára a központi felvételi vizsgát magyar nyelvből és matematikából. A vizsga 10:00-kor kezdődik de nem mindenki számára kötelező. Csak azoknak kell részt venni rajta, akik korábban jelentkeztek rá.

január 17.

Eddig tart az első félév. Az iskolák január 24-ig értesítik a szülőket a kiskorú gyerekeik tanulmányi eredményeiről.

január 23.

Várhatóan ezen a napon érkeznek a keresztféléves felvételi ponthatárai. Ekkor derül ki tehát, hogy kit vettek fel az egyetemre és pontosan hová.

A ponthatárokról azok, akik kérték, sms-ben kapnak értesítést, de itt az Eduline-on is beszámolunk majd arról, hány pont kellett a bekerüléshez egyes szakokra.

január 28.

Amennyiben valaki valamilyen nyomós indoknál fogva (pl: betegség) nem tud részt venni a január 18-án tartott központi felvételi vizsgán, ezen a napon pótolhatja délután 14:00-kor.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.