A helyi serifftől kért segítséget a matekházijához egy 10 éves fiú Amerikában

A seriffhelyettes személyesen ment el hozzá, hogy segítsen a példában.

  • Székács Linda

Felhívta a segélyhívót egy 10 éves wisconsini kisfiú, mert egyedül nem tudta megoldani a matekleckéjét, a családja pedig "nem túl jó a matekban" - szúrta ki a 24.hu a Shawano megyei seriffhivatal közösségi oldalán.

A kisfiú hívását a diszpécser átirányította az egyik szolgálatban lévő kollégához, akinek a gyerek felolvasta a feladatot. Amikor azonban kiderült, hogy abban tizedestörtek vannak, ő sem boldogult vele. Ahelyett azonban, hogy magára hagyták volna a kisdiákot a feladattal, a kisfiú környékén tartózkodó seriffhelyettes, Chase Mason személyesen ment el hozzá, hogy együtt megoldják a matekpéldát.

 

A seriffhelyettes azt mondta; azért sietett a gyerek segítségére, mert otthon neki is van egy 10 éves nevelt fia.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.