Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Közeleg a középiskolai felvételi határideje de még fogalmatok sincs, hol és mit szeretnétek tanulni? Segítünk dönteni! Új, Pályaválasztási kisokos cikksorozatunkban bemutatjuk nektek, hol és mit tanulhattok, ha a következő tanévtől középiskolások lesztek. Ebben a részben a négy évfolyamos gimnáziumokról olvashattok.
"Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!" - szól Jószef Attila Altató című költeménye.
Egész kicsi korunktól kezdve arról álmodozunk, mik leszünk majd, ha felnövünk. A válaszadás sokak számára kezd egyre égetőbb lenni, hiszen a nyolcadik osztályos diákok és a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba készülő 10 és 12 éveseknek legkésőbb 2025. február 20-án le kell adni a jelentkezést a kiválasztott közéfokú iskolákba, ahol a következő tanévtől folytatnátok a tanulmányaitok. Segítünk dönteni.
Mit adnak a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok?
Míg a legtöbb diák 14-15 éves korában, vagyis nyolcadik osztályban kerül először választás elé a továbbtanulásával kapcsolatban, vannak gyerekek, akik a családjukkal már 10 vagy 12 éves korukban úgy határoznak, hogy iskolát váltanak.
Ennek több oka is lehet. Ezek az iskolák kiutat jelenthetnek például egy kevésbé jó osztály- vagy iskolaközösségből, de kifejezetten jó választás lehet egy ilyen intézmény azoknak a jó képességű diákoknak is, akik nem szeretnének később "tananyagot ismételni". A nyolc- és hatosztályos intézményekben ugyanis máshogy oszlik el a tananyag, mint a négyosztályos gimnáziumokban, ahol például a kilencedik osztály történelemből az őskorral és ókorral indul. Azzal az anyaggal, amit - bár alacsonyabb szinten - de megtanultak már a gyerekek ötödikben.
De lehet motiváció pusztán csak annyi is, hogy az osztályból több gyerek is másik iskolába jelentkezik, és az sem utalsó szempont, hogy ezek a gimnáziumok jellemzően alaposan megválogatják, hogy kiket vesznek fel. A jelentkező diákoknak meg kell írni például a központi írásbeli felvételi vizsgát és nagyon gyakran szóbeli felvételiket is tartanak ezek az intézmények. Nagy az esély tehát arra, hogy a jelentkező diák egy olyan osztályba kerüljön be, ahol nem nagyon vannak gyengébb képességű gyerekek, akik visszatartják a tanulásban vagy hátráltatják az odafigyelésben.
Hogy egy ilyen közeg hosszabb távon mennyire jó, azt az oktatáskutatók gyakran vitatják, szerintük ugyanis ez a rendszer növeli a szegregációt és az egyenlőtlenségeket. Mindenesetre az elmúlt évek felmérései azt mutatják, hogy a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok tanulói jellemzően jobb eredményeket érnek el a különböző évközi méréseken, mint az azonos életkorú, de általános iskolában tanuló társaik. Mindemellett pedig a nyelvtanulás is erős(ebb) lehet ezekben az intézményekben. Mindez pedig vonzó szempont lehet azoknak a családoknak és diákoknak, akik tudják, hogy a felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni, lehetőleg minél jobb eredménnyel.
Önállóságra nevel
Hogy érv vagy ellennérv inkább a nyolc- és hatosztályos gimnáziumokkal kapcsolatban, hogy ez az intézménytípus már egészen korán önállóságra nevel, azt mindenki maga dönti el. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy ezeknek az iskoláknak a többsége nagyobb településeken, megyeszékhelyeken található, így a sikeresen felvett diáknak - amennyiben nem helyben él - nagy valószínűsséggel reggelente buszoznia kell, vagy esetleg kollégiumba költözni.
Mindezek egyébként szintén elősegítik a tanulók önállósodását, hiszen meg kell tanulniuk egyedül közlekedni, egyedül tanulni, egy közösségben, egy szobában élni más diákokkal, valamint beosztani a pénzüket.
Ezekben egyébként akár a nagyobb diákok is segítségükre lehetnek. A nyolc- és hatosztályos középiskolákban ugyanis a tanulók jellemzően egy épületben vannak a felsőbbéves diáktársaikkal, tehát akár a 17-18 éves végzősökkel is. Egy kis bátorsággal és az iskola ösztönzésével (közös iskolai programok, mentorprogram, stb) tehát az sem lehetetlen, hogy jó kapcsolatot alakítsanak ki velük, és az idősebb tanulók segítsék a fiatalabb társaikat.
Hogyan lehet bekerülni?
Míg a nyolcadikos diákok számára az általános iskolák segítséget nyújtanak a középiskolai felvételiben, a fiatalabb osztályokban nem szívesen "reklámozzák" a nyolc- és hatosztályos középiskolába való jelentkezés lehetőségét. Éppen ezért érdemes a szülőknek képbe kerülni a jelentkezés folyamatával, és a saját kezükbe venni az ügyintézést.
A középiskolák a felvételi követelményeiket a felvételi tájékoztatóikban határozzák meg, ami megtalálható a honlapjaikon és a KIFIR rendszerében.
"Amennyiben a kiszemelt tanulmányi terület esetén a középiskola a felvétel feltételeként előírta a központi írásbeli vizsgán történő részvételt, úgy a tanulót 2024. december 2-ig egyénileg kell jelentkeztetni a vizsgára, közvetlenül az általa választott vizsgaszervező intézményben. A tanuló a vizsgát bármely, az adott vizsgatípusban vizsgát szervező intézményben megírhatja, függetlenül attól, hogy a későbbiekben tervezi-e benyújtani a felvételi kérelmét az adott intézménybe vagy sem. A központi írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét a Hivatal 2024. november 15-ig teszi közzé a honlapján" - írják.
A jelentkezésről bővebben ide kattintva olvashattok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.