Egy utolsó üzenettel búcsúzott a Madách Imre Gimnázium volt igazgatója

Mészáros Csaba szerint a médiafelhajtás nélkül nem menesztették volna a posztjából.

  • Eduline

A Madách Imre Gimnázium szerdán felmentett igazgatója az iskola Facebook-oldalán egy bejegyzésben búcsúzott eddigi posztjától.

Ahogyan arról az Eduline is beszámolt, a Belügyminisztérium szerda délelőtt közleményben jelentette be, hogy felmentették a Mészáros Csabát, a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A döntést azzal indokolták, hogy nem tartotta be a nemrég bevezetett, az iskolai mobiltelefon-használatra vonatkozó kormányrendeletet.

A volt igazgató üzenetében kiemelte, hogy nem rúgták ki, hanem felmentették a pozíciója alól, emiatt a gimnáziumot sem hagyja el, hanem tanárként fog ott tovább dolgozni.

Továbbá azt is leírta, hogy a médiát tartja felelősnek a helyzet kialakulásáért. A telefonok iskolai használatáról szóló közleményüket már augusztus 19-én közzétették, amivel kapcsolatban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár nem emelt kifogást addig, amíg a média fel nem kapta az ügyet.

„Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert „milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi.” Ha nincs a médiafelhajtás nem mentettek volna fel”

- írja a volt igazgató, és hozzátette: „mert nem a tények számítanak, hanem a botrány és a precedens.”

Mészáros Csaba felmentését követően több demonstrációt is szerveztek, amelyekhez tanárok diákok és szülők is csatlakoztak. Ezzel kapcsolatban Mészáros megjegyezte:

„Aki demonstrál nem értem teszi. Magáért, az iskolájáért és a gyermekei jövőjéért. Nem én kerültem méltatatlan helyzetbe. Én azt tettem, amit tennem kellett. Ha a tantestület ugyanilyen erős és egységes marad, akkor egymás után lőhetik ki a saját igazgatóinkat vagy hozhatnak ide bárkit, a Madách Imre Gimnázium megmarad. Köszönöm a szeretetcunamit! Ha ez a helyzet nincs, nem tapasztalhattam volna meg”

- zárta le bejegyzését.

 

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.