Tüntetést szerveznek a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatója miatt

Szeptember másodikán, hétfőn lesz tüntetés a Belügyminisztérium előtt az igazgató kirúgása ellen. A gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja a BM döntését.

  • Tornyos Kata

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy nem akarta elvenni a diákoktól a telefont, ezért kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A Belügyminisztérium azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. Hétfőre pedig már tüntetést is szerveznek az igazgató kirúgása ellen és már a tantestület is felszólalt.

"Várunk mindenkit szeretettel a Belügyminisztérium épülete elé 2024.09.02-án, hogy kifejezzük felháborodásunkat miután felmondtak Mészáros Csaba igazgató úrnak" – írja a tüntetés szervezője a Facebookon. Azt kérik a résztvevőktől, hogy az esemény maradjon meg egy békés demonstrációnak, ami után "csak a Belügyminisztérium neve fog még csúnyábban kinézni". A tüntetés reggel kilenckor kezdődik majd.

Közben a gimnázium tantestülete nyilatkozatában azt írta, hogy "megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették". Álláspontuk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztak döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartják.

Ahogy arról korábban az Eduline-on is írtunk, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint a szeptemberben kezdődő 2024/25-ös tanévtől kezdve bizonyos eszközöket tanítási időben tilos lesz használni, míg más eszközöket - beleértve az okostelefont, tabletet, laptopokat - az iskola jogosult lesz elvenni, és ezeket csak korlátozottan, tanári engedéllyel lehet majd elővenni. Ebben az esetben ezt rögzíteni kell majd a tanulmányi rendszerben, beleértve “a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát és a birtokolható eszközt" is.

Frissítés: 2024.08.28. 14.40

Az aHang oldalán már egy petíció is elérhető, amelyben követelik az igazgató azonnali visszahelyezését. A petíciót ide kattintva tudjátok kitölteni.

 

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.