Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ha sikeresnek ítélik meg a tesztet, januártól az összes iskolára kiterjeszthetik a tiltást.
Franciaországban tesztjelleggel 200 középiskolában tiltják meg a 15 évnél fiatalabb tanulóknak a mobilhasználatot – írta meg a Telex a Guardianre hivatkozva. A kísérlet ideje alatt a gyerekeknek le kell adniuk a telefonjukat az iskola bejáratánál.
Ezzel kiterjesztenék azt a 2018-as törvényt, ami ugyan megtiltotta az általános és középiskolás gyerekeknek, hogy az iskolában használják a mobiljukat, viszont nem kellett leadniuk a digitális eszközöket. Ha sikeresnek ítélik meg a tesztet, januártól az összes iskolára kiterjeszthetik a tiltást.
Egy márciusban közzétett 140 oldalas jelentés szerint az lenne a jó, ha a gyerekek 11 éves korukig egyáltalán nem használhatnának mobilt, utána is csak maximum internet nélkül. 13 és 15 éves kor között már netezhetnének is a fiatalok, viszont a közösségi média továbbra sem lenne tanácsos.
Ahogy arról korábban az Eduline-on is beszámoltunk, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint a szeptemberben kezdődő 2024/25-ös tanévtől kezdve bizonyos eszközöket tanítási időben tilos lesz használni, míg más eszközöket - beleértve az okostelefont, tabletet, laptopokat - az iskola jogosult lesz elvenni, és ezeket csak korlátozottan, tanári engedéllyel lehet majd elővenni. Ebben az esetben ezt rögzíteni kell majd a tanulmányi rendszerben, beleértve “a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát és a birtokolható eszközt" is. A rendelet ellenére azonban nem veszik el a digitális eszközöket a diákoktól a budapesti Madách Imre Gimnáziumban
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.