„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
2,5 év börtönbüntetést kaphatnak a vádlottak.
Hat tinédzsert bíróság elé állítanak, mert azzal vádolják őket, hogy részt vettek a francia történelemtanár, Samuel Paty lefejezésében – írta meg a Reuters. A 47 éves tanár egy párizsi külvárosi iskola előtt vesztette életét. A támadó egy 18 éves csecsen származású férfi volt, aki Oroszországban született. A rendőrség röviddel a támadás után lelőtte az elkövetőt.
A történelemtanárt azt követően gyilkolták meg, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott meg a gyerekeknek az egyik szólásszabadság órán. Ezt sok muszlim sértőnek találta, ugyanis a muzulmánok számára bármilyen próféta ábrázolása elítélendő.
Az egyik kiskorú egy 15 éves lány, aki állítólag szüleinek azt mondta, hogy a tanár karikatúrákat mutatott be a prófétáról az osztályában. Azonban a Reuters szerint nem volt jelen az osztályban, amikor ez történt. A többi fiatalról azt feltételezik, hogy ők hívták fel a gyilkos figyelmét a tanárra, vagy segítettek megfigyelni, hogy mikor távozik az iskolából. Fejenként 2,5 év börtönbüntetésre számíthatnak, gyermekbíróságon tárgyalnak az ügyükről zárt ajtók mögött. Nyolc felnőttet is vádolnak, akiknek egy különleges büntetőbíróság előtt zajlik majd a meghallgatásuk.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.