A roma és nem roma gyerekek együttneveléséért tüntettek a Belügyminisztérium előtt

Csütörtökön nyílt levélben nyújtotta át szegregációellenes javaslatait Maruzsa Zoltánnak az Együttnevelés Szövetség, a demonstrációban a Tanítanék Mozgalom is részt vett.

  • Tornyos Kata

Flashmobot tartott a Belügyminisztérium előtt, majd nyílt levelet adott át az oktatásirányítás részére csütörtökön a roma gyerekek iskolai elkülönítése ellen küzdő Együttnevelés Szövetség – írta meg a Mérce. Azért látogattak el Pintér Sándor minisztériumához, hogy tiltakozzanak a roma gyerekek indokolatlan sajátos nevelési igényű (SNI) minősítése ellen.

"Az oktatás súlyosbodó gondjait egyre többen megtapasztalják, de leginkább a szegények és a romák az elszenvedői az oktatási rendszer leromlásának, amely a legdrámaibb módon a roma tanulók külön oktatásának különböző formáiban mutatkozik meg"

– mondta Dósa Valéria, az Együttnevelés Szövetség önkéntese, aki példákat is hozott a szegregáció különböző eseteire: mint mondta, van olyan település, ahol a roma gyerekek évek óta konténerekben tanulnak, nem ritka, hogy a cigány diákoknak más bejáraton kell közlekedniük, és külön ballagnak nem roma társaiktól.

Az Együttnevelés Szövetség szegregációellenes javaslatait tartalmazó, hat pontból álló nyílt levelet vitt be Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárnak – írja a lap. A tüntetők szerint a belügyi államtitkárság 30 napon belül ígért reakciót a nyílt levélre.

A nyílt levél átadása előtt egy performanszt is bemutattak az Együttnevelés Szövetség aktivistái a Tanítanék Mozgalom tagjaival, köztük Törley Katalinnal, amelyben szimbolikusan jelenítették meg a többségi társadalom megbélyegzését és kirekesztését.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.