Belügyminisztériumi utasításra az iskolák ezután magánadományokat csak állami jóváhagyással fogadhatnak el

A Pintér-féle belügy utasításba adta, hogy csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatja el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat.

Egy belügyminisztériumi utasításból derült ki, hogy az idei tanévtől kezdve már nem az oktatási intézmény vezetője, hanem az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK) dönt az adományok elfogadásáról – írta meg a Népszava. Az utasítást idén nyáron hirdették ki és június 25-én lépett hatályba.

Bruttó kétmillió forint alatt, a tankerületi fenntartásában lévő köznevelési intézményeknek és a tankerületi központoknak szánt adományokról a tankerületi központok igazgatói dönthetnek. Az új szabály értelmében azonban ezalól kivételt képez, ha az adományozó magánszemély, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. Ilyen esetben mostmár a KK elnöke, Hajnal Gabriella dönt ezeknek az adományoknak is az elfogadásáról. A változtatások előtt a KK csak akkor döntött az adomány elfogadásáról, ha az meghaladta a bruttó kétmillió forintot.

A Népszava megkérdezte a Klebelsberg Központot, hogy milyen szempontok alapján döntik el az adományok elfogadását, illetve elutasítását. Válaszukban az alábbit közölték:

döntés előtt a tankerületi központokkal együtt megvizsgálják az adományozó által megjelölt célok teljesíthetőségét és következményeit, az adomány működési feltételeinek meglétét, az adomány műszaki állapotát, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát.

A KK azt is közölte, hogy a BM utasítás nem ad arra lehetőséget, hogy az adomány más intézményhez kerüljön, mint ahová az adományozó szánta. Azonban, ha például egy magánszemély úgy adományoz pénzösszeget egy iskolának, hogy nem mondja meg, pontosan milyen célból adja a pénzt, nemcsak annak elfogadásáról, hanem a felhasználásáról is a KK dönt az iskolavezetés helyett.

 

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.