Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az ok ebben az esetben is a szakemberhiányban keresendő.
2005 óta huszonhét százalékkal, százezerre nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma - idézi a KSH adatait az RTL Híradó.
Az adásban Kisari Károly, a Csodavár Alapítvány kuratóriumi elnöke is megszólalt, aki szerint az autisták száma megtízszereződött ebben az időszakban, és a súlyos tanulási zavarral küzdők száma is közel a duplájára nőtt, így mára a közoktatásban "minden harmadik gyerek küzd valamilyen magatartási vagy tanulási nehézséggel."
Ezek a gyerekek "eltérő bánásmódot igényelnek," amiket a köznevelési törvény szerint az iskoláknak kell biztosítani, mivel a gyerekeknek
"joga, hogy... állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban" részesüljenek,
ez azonban a gyakorlatban nem így működik.
A Csodavár Alapítvány elnöke szerint a viselkedési és tanulási zavarral küzdő tanulókat általában nem szívesen fogadják a normál iskolákban, és a szülőket inkább olyan szegregált gyógypedagógiai intézmények felé "próbálják irányítani," ahol csak a gyerekek fejlesztésével foglalkoznak, valódi oktatás viszont Kegye Adél, a Rosa Parks Alapítvány vezetője szerint ezekben az intézményekben nincs.
Az egyik legnagyobb probléma ebben az esetben is a szakemberhiány, Kegye szerint ugyanis "nem az számít, hogy a gyerek mit tud, mire képes és mennyiben tud beilleszkedni a közösségbe, hanem az, hogy mi az elérhető; mi az infrastruktúra és mennyire van elérhető gyógypedagógus szakember."
Az RTL Híradó az ügyben megkereste a Belügyninisztériumot is, választ azonban a műsor adásba kerüléséig nem kaptak.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.