EU Fiatal Tudósok Versenye: ők képviselik Magyarországot

A rangos versenyre 37 országból érkeznek diákok, hogy megszerezzék a több ezer eurós díjak egyikét Brüsszelben.

  • Eduline/MTI

Magyar Innovációs Szövetség küldöttjeként négy magyar fiatal vesz részt a 34. Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén, amit szeptember 12. és 17. között rendeznek meg Brüsszelben - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel. Az országos versenyeken idén 65 000 fiatal projektjei közül több lépcsőben választották ki azt a 84 projektet, amelyek Brüsszelben fognak versenyezni a több ezer eurós díjakért.

Magyarországot a döntőben az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia első helyezettjei:
  • Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
  • Vida Ákos, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium;
  • Óvári Ákos és Szőnyi Balázs a tatabányai Bánki Donát Pech Antal Technikum frissen végzett diákjai képviselik.

A magyar delegációt Ivánka Gábor, a MAFITUD elnöke vezeti. Az első Európai Unió (EU) Fiatal Tudósok Versenyét 1989-ben, Brüsszelben rendezték meg, amelynek elődje az 1968 és 1988 között kiírásra került Philips-verseny volt.

Az EU Fiatal Tudósok Versenye az Európai Bizottság kezdeményezésére jött létre. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok figyelmét a tudomány és technológia területére irányítsa, illetve elősegítse a diákok közötti együttműködést és  információcserét.

 

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.