Ennyi ösztöndíjat kaphattok, ha szakképzésben tanultok

Számos ösztöndíj várja az idei tanévben is a szakképzésben tanuló diákokat - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

A minisztérium közleménye szerint az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak, a végzős évfolyamon tanulók pedig a vizsgaeredményüktől függően 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatásban is részesülhetnek. Ezt a sikeres szakmai vizsgájuk után kapják meg, amit a szakmai karrierjük beindítására, akár eszközök beszerzésére is fordíthatnak.

A hátrányos helyzetű, tehetséges diákokat 7-19 hónapon keresztül támogató Apáczai ösztöndíj programban havi 16-34 ezer forint közötti összeget kaphatnak a jó tanulmányi eredményű tanulók, a dobbantó programban és a műhelyiskolákban tanulók számára pedig az idei tanévtől a duplájára, havi 16 ezer forintra nő az ösztöndíj összege.

A duális képzésben részt vevő tanulók - akiknek a tanulmányaik mellett egy meghatározott helyen kötelező dolgozniuk is - a minimálbér 43-72 százalékára számíthatnak fizetésként, a munkabérük tehát elérheti a 168 ezer forintot havonta.

"A szakképzési rendszer megújításával és a korszerű ösztöndíj rendszer bevezetésével egyre népszerűbb a szakképzés, és javulnak a tanulók eredményei. Ez azt jelenti, hogy a családok és a fiatalok, a leendő diákok fontosnak és hasznosnak találják a rendszer kínálta lehetőségeket, nő a szakképzés presztízse" - emelte ki a közlemény kapcsán Pölöskei Gáborné szakképzésért felsős helyettes államtitkár.

 

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.