Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Jelentős "késéssel", de augusztus 22-én végül megjelent a 2023/24-es tanév rendje. Mutatjuk a részleteket.
Frissítés, 2023.08.23.
Augusztus 22-én megjelent a 2023/24-es tanév rendje, ami szinte alig különözik a július végén megjelent tervezettől. A hivatalos jogszabály szerint a 2023/24-es tanév június 21-ig fog tartani, az évközi szünetek pedig a következőképp alakulnak:
A hivatalos tanév rendjét ide kattintva éritek el:
Tájékoztatjuk, hogy a 2023/2024. évi tanév rendjéről szóló BM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése a 2023. július 28. és a 2023. augusztus 4. közötti időszakban történt. A beérkezett vélemények, javaslatok érdemi mérlegelésére - miniszteri rendelet esetében – a jogszabály szerint annak kiadását megelőzően legalább öt napot kell biztosítani. Az érdemi mérlegelést esetenként egyeztetés követi, ezután kerül a tervezet felterjesztésre miniszteri aláírásra, majd az aláírás után kihirdetik
- ezt válaszolta a Belügyminisztérium arra a kérdésünkre, amelyben több mint egy héttel ezelőtt arról érdeklődtünk, várható-e augusztus 7 és 13 között a 2023/24-es tanév rendje.
Pedig a rendelet rendkívül fontos lenne, nem csak a nyaralásokat, évközi pihenéseket tervező családok számára, hanem az iskoláknak is, hiszen egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesznek a szünetek, meddig tart majd, és hogy egyáltalán tényleg elkezdődik-e szeptember 1-jén a tanév, hiszen ez a dátum péntekre esik, ami Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint a kollégistáknak is problémát okozna, hiszen így csak a tanév első napja után, két nappal később költözhetnének be az intézmények kollégiumaiba.
A tanév rendjének tervezete szerint egyébként a tanítási szünetek a következőképp alakulnának:
Bár ezek alapján a tanév közbeni tanítási szünetek hosszabbak lennének, a nyári szünet kezdő időpontja is kitolódna, ami több szempontból is kifogásolható. A tantermek többségbe ugyanis nem légkondicionált, így a gyerekek a nyári melegben már aligha tudnának koncentrálni, nem beszélve arról, hogy emiatt az iskolai adminisztrációs teendők is összecsúsznának, Németh Szilvia oktatáskutató szerint pedig egyfajta "turbulencia" alakulna ki az intézményekben.
A rövidebb nyári szünet a pedagógusoknak fog többletterhet jelenteni, főként adminisztratív szempontból. A tanév szakmai zárása, a bizonyítványok írása, középiskolában az érettségiztetés, mind aktív pedagógiai időszakban fog zajlani
- mondta az oktatáskutató.
A Belügyminisztérium minderre úgy reagált: az iskolaépületek energetikai fejlesztése folyamatos, a Nemzeti Pedagóguskar kérésére pedig a beiratkozást két nappal eltolnák, a szóbeli érettségi vizsgákra pedig további három napot biztosítanának, hogy ne kelljen egyszerre érettségiztetniük és órát tartaniuk a középiskolás tanároknak.
Mint tudjuk, a társadalmi egyeztetés időpontja augusztus 4-én lejárt, a javaslatok mérlegelése és a végleges tanév rendje összeállítása azonban valószínűleg még mindig folyik, ezért lehet az, hogy hiába van már augusztus közepe, és kezdődne két hét múlva a tanév: arról, hogy pontosan mikor lesznek szünetek, mettől-meddig tart majd az érettségi időszak, és tényleg június 21-ig kell-e majd iskolába járni, egyelőre senki nem tud semmit.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.