Hogyan kellene matekot tanítani? – Most kiderülhet

Miért éppen a matek a mumustárgy a magyar iskolákban? Tegnap kezdődött Budapesten a 13. CERME Konferencia, amelyen a világ közel 950 kutatója többek között azt vitatja meg, hogyan lehet mindenkinek szerethetővé és izgalmassá tenni a matekot.

  • Tornyos Kata

A CERME Konferencia Európa legnagyobb, a matematika tanításának módszertanával foglalkozó tudományos tanácskozása, amelyet kétévente tart meg a European Society for Research in Mathematics Education (ERME). A 2023-as, immár 13. rendezvény július 10. és 14. között zajlik Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet közös szervezésében – olvasható az MTI-n.

"Bár sokszor láthatatlanul, de az életünk minden területén körülvesz bennünket a matematika. Legtöbbször a bevásárláskor vagy a számlák befizetésekor használjuk" – mondta Csapodi Csaba, a helyi szervezőbizottság elnöke, aki hozzátette, hogy az elvontsága miatt ugyanakkor a matematika nehéz és nehezen tanítható tantárgy is. Világszerte nagyon sok diák teljesít gyengén a nemzetközi és hazai mérésekben, de azok is sokan vannak, akik jó eredményt érnek el, így némiképp adottság kérdése, hogy mennyire érti valaki a matematikát.

"Folyamatosan kutatjuk, és ennek a tanácskozásnak is az áll a fókuszában, hogyan lehet a mai információs társadalmunkban a matematikát "kézzelfoghatóvá", a matektanulást mindenki számára élményszerűvé, szerethetővé és izgalmassá tenni" - mondta.

Arról, hogy miért éppen a matematika a "mumustárgy" itt írtunk korábban.

A friss kompetenciamérés eredmények is alátámasztják a bizottság elnökének szavait: a 2022- es eredmények vegyes képet mutatnak az előző évi mérésekhez képest, a 6. évfolyamon 25 ponttal többet, míg 8. és 10. évfolyamon 7-7-tel kevesebbet értek el a tanulók. A hatodikos eredmény szinte megegyezik a Covid19-járvány előtt utolsó 2019-es mérés eredményével. A 2008-2022 közötti adatsorokban az látható, hogy a korábbi évek mérései során az átlageredmények inkább enyhe ingadozásokat mutatnak a matematika területén, amelyek évfolyamonként különböző irányban csak kismértékben tértek el.

A 13. CERME Konferenciának az ELTE TTK Lágymányosi Campusa ad otthont, közel 950 résztvevő érkezett a világ 60 országából. A kezdetektől az a rendezvény határozott célja, hogy a matematikaoktatás elméletével, módszereivel foglalkozó európai kutatókat közös gondolkodásra sarkallja. Éppen ezért a szerkezete eltér a megszokottól: a résztvevők egy-egy tematikus munkacsoportba jelentkeztek, ott prezentálják előadásukat, és ugyanabban a munkacsoportban dolgoznak együtt az öt nap során.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.