77 diáklányt mérgeztek meg egy afgán lányiskolában

A gyermekek mellett hét tanár és öt szülő is mérgezést szenvedett. Valószínűleg így büntetik őket azért, mert részt vettek a hidzsáb viselése elleni tüntetéseken.

  • Eduline/MTI

"Ismeretlen személyek behatoltak a lányiskolába, és megmérgezték az osztálytermeket. A diáklányok az érkezésük után szenvedtek mérgezést, majd kórházba szállították őket, de stabil állapotban vannak, nincsenek életveszélyben. Az ügyben nyomozás indult, de a rendőrség egyelőre még senkit sem tartóztatott le" - közölte a Szári-Pul északi tartományi rendőrség szóvivője, de azt nem árulta el, hogy milyen méreganyagot használtak az elkövetők, vagy gyanúsítanak-e már valakit a támadással – írta meg az MTI.

A szomszédos Iránban az utóbbi hónapokban több száz tanintézményben összesen 13 ezer diáklány vált mérgezés áldozatává, amit a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, vagyis a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.

Afganisztánban a szélsőséges tálibok a hatalomba való visszatérésük után szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítették az iszlám vallás - értelmezésük szerinti - szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották. Idén már lányok nélkül indult a tanév a középiskolákban, miközben segélyszervezetek és volt afgán politikusok is sürgették, hogy az oktatási intézmények a lányok és a nők számára is nyíljanak meg. A tálibok jelenleg csak 12 éves korig engedélyezik a lányok számára az oktatást, bizonyos feltételek mellett.

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.